EJ: 200-on négy kajak-kenu egységünk már döntős

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 12:25
Délután a 200 méteres előfutamokat rendezték meg a Bakiban zajló Európai Játékokon. Az öt versenyszámból négyben a mieink egyből a döntőbe kerültek, csak Dudás Miklósnak kell túlóráznia délután.

A délelőtt négyesben már EJ-címet szerző Kozák Danuta csak annyit adott ki magából, amennyire feltétlenül szükség volt, így is futamgyőztes lett, amivel közvetlenül a fináléba jutott.

Az ifjúsági olimpiai bajnok Totka Sándor, illetve Molnár Péter alkotta férfi kajak kettesünk ugyan a második helyre szorult a német Ronald Rauhe és Tom Liebscher előtt, de a párosoknál az első három hely egyike is elég a fináléhoz.

A délután legkellemesebb meglepetését Hajdu Jonatán okozta, aki gyakorlatilag az utolsó pillanatban került be a csapatba, ám futamgyőztesként ő is biztosította helyét a kenu egyes döntőjének mezőnyében.

A legkellemesebb után következett a legkellemetlenebb, mert két délelőtti EJ-bajnok, Kárász Anna és Vad Ninetta világbajnoki címvédőként is csak a harmadik lett futamában. Szerencséjükre ez a helyezés is döntőt ért.

Csak Dudás Miklósnak nem volt ilyen mázlija, ő nagyon nehéz futamba került, de így is második lett a kajak egyeseknél, neki azonban ez nem volt elég közvetlenül a döntőhöz. Még délután, magyar idő szerint háromnegyed kettőkor elődöntőznie kell a fináléért.

Legfrissebb hírek

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20

Mind a 23 gyorsasági Eb-döntőben szerepel magyar sportoló

Kajak-kenu
2025.06.20. 11:20

Hatból hat egység jutott döntőbe csütörtök délután a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2025.06.19. 17:09

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik