EJ 2015: éremeséllyel indulnak aerobikosaink

Vágólapra másolva!
2015.06.13. 12:30
A magyar aerobikválogatottat Bali Dániel, Hegyi Dóra, Farkas Balázs, Lendvay Dóra és Szöllősi Panna alkotja a baki Európai Játékokon, a mieink mindkét kategóriában, vegyes párosban és csoportban is bemutatkoznak.

Katus Tamás aerobikelnöktől megtudtuk, a sportág számára óriási elismerés, hogy az olimpiai sportágak között szerepelhet, és bekerült az Európai Játékok programjába. Az aerobikosoknak két kategóriában, vegyes párosban és csoportban rendeznek versenyt. A magyarok még a 2013-as Európa-bajnokságon szereztek kvótát az ország számára, az első tízbe kellett kerülni a kijutáshoz. A jelenlegi két legjobb magyar aerobikos, az egyéniben világkupagyőztes Hegyi Dóra és a világbajnoki bronzérmes Bali Dániel alkotja a párost, és kifejezetten az Európai Játékok miatt álltak össze. Idén már indultak világkupán ebben a felállásban, ahol Tokióban holtversenyben az első helyen végeztek, így dobogós esélyekkel versenyeznek.

A csoportban is újonnan összeállított együttes mutatkozik be, Bali és Hegyi kiegészülve Farkas Balázzsal, Lendvay Dórával és Szöllősi Pannával, az eredmények tekintetében finálét vár tőlük a szakvezetőség. Tácsik Hunor sérülés miatt nem tud részt venni a megméretésen.

Az aerobikosok június 17-én kezdik meg a szereplést a vegyes páros kvalifikációjával, a hatos döntőket június 21-én rendezik. A magyar aerobikosok június 13-án indulnak Bakiba a ritmikus gimnasztikázó Vass Dórával közösen. A MATSZ-delegáció (férfi, női torna, ritmikus gimnasztika, aerobik) csapatvezetője Katus Tamás.

„Sportágunk számára óriási megtiszteltetés, hogy ott lehet az Európai Játékokon az olimpiai sportágak között, szép lassan lépkedünk előre – nyilatkozta Katus Tamás. – A világjátékokon már régóta jelen van az aerobik, rövid ideje már az universiadén is, a legújabb fejlemény pedig, hogy a 2018-as ifjúsági olimpián is ott leszünk. Nagyon fontos számunkra ez a verseny, szeretnénk minél jobban szerepelni. Hegyi Dóra és Bali Dániel a sportág jelenleg kiemelkedő alakjai, tehetségesek és komoly alázattal bírnak az aerobik iránt. Vegyes párosban az elmúlt időszak eredményei biztatóak, ezért érem a cél. A csoport is friss egység, az első hatba várom őket.”

EURÓPAI JÁTÉKOK, BAKI
AZ AEROBIK PROGRAMJA (magyar idő szerint):

június 17. 15.15-18.00 vegyes páros kvalifikáció
június 19. 16.00-17.30 csoport kvalifikáció
június 21. 7.00-9.15 finálé, vegyes páros, csoport

Legfrissebb hírek

Aerobik: Bányász Viktória halmozza az érmeket a világeseményeken

Utánpótlássport
2024.11.06. 19:02

Aranyérmes a magyar aerodance-csapat az aerobik-vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.29. 20:07

Világjátékok-kvótát szerzett a magyar aerodance-csapat

Torna
2024.09.28. 09:30

Piastri nehéz győzelmet aratott Leclerc előtt az Azeri Nagydíjon; Russell a dobogón

F1
2024.09.15. 14:50

Háromból csak egy kvóta jött össze Bakiban

Birkózás
2024.04.08. 14:44

A házigazda azeriek az utolsó napig nem szereztek kvótát, vasárnap viszont öt birkózójuk járt sikerrel

Birkózás
2024.04.07. 18:33

Nincs mese, megyünk tovább – Bánkuti Zsolt

Birkózás
2024.04.07. 13:11

Ligetiék kikaptak, kvóta nélkül maradtunk a baki kvalifikációs verseny záró napján

Birkózás
2024.04.07. 12:08
Ezek is érdekelhetik