Öttusa-vk: öt magyar a kecskeméti férfi döntőben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.01. 20:02
Öt hazai versenyző jutott a vasárnapi férfi döntőbe az öttusázók kecskeméti világkupa-viadalán.

A 86 fős mezőny három csoportba osztva kezdte meg a küzdelmeket a pénteki selejtezőben, melyben az első nyolc hely ért automatikus továbblépést, további 12 versenyző pedig a megszerzett pontja alapján válhatott a finálé résztvevőjévé.

A magyarok közül a 2009-ben egyéni világbajnok, Londonban olimpiai bronzérmes Marosi Ádám esélyeshez méltóan, könnyedén lépett tovább köszönhetően annak, hogy 21 győzelemmel megnyerte a vívást a B-csoportban, majd a 200 métert 2:01.38 perc alatt, a negyedik legjobb idővel úszta le.

Két szám után a második helyen állt, jelentős pontelőnye volt a nyolc-kilencedik hely környékén következő üldözőkkel szemben, így nem kellett idegeskednie a lövészetekkel kombinált futásban, amelynek a végén ötödikként ért a célba.

Ugyanitt nyolcadik lett Demeter Bence, de neki nagyot kellett küzdenie a biztos továbbjutásért. A vívás és az úszás után még csak 15. helyen állt, a kombinált szám viszont jól sikerült neki, 11:11.01 perces eredménye a második legjobb volt a mezőnyében, amivel jelentősen előrelépett.

Marosiénál valamivel gyengébb, de jó vívással került kedvező helyzetbe az A-csoportban Tomaschof Soma. A folytatásban élt is a lehetőséggel: harmadikként fejezte be a napot.A negyedik továbbjutó Fröhlich Tamás volt, aki a C-csoportban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva hatodik lett.

Pontszáma alapján éppen csak lemaradt volna a döntőről Demeter Gergely, de később kiderült – amint arról Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány az MTI-t tájékoztatta –, hogy mégis ott lehet majd a fináléban, mert egy lengyel versenyző visszalépett. A fiatalabbik Demeter fivér a B-csoportban szerepelt, s ott a 12. helyen zárt 1140 ponttal. Eredetileg 1141 pontos volt az utolsó döntőbe jutó, a visszalépés miatt azonban az ötödik legjobb magyar is finalista lett.

Hiányzott a mezőnyből Tibolya Péter, akinek februári műtétje óta még nem jött teljesen rendbe a lába, illetve a vk-forduló előtt nem sokkal kényszerült visszalépni a három hete, Rómában ezüstérmes Kasza Róbert, mert egy leguggolásnál eldagadt, bevizesedett a térde.

Szombaton a nők döntőjét rendezik, majd vasárnap következnek a férfiak. A verseny hétfőn a vegyes váltóval zárul. A kecskeméti az idei vk-sorozat negyedik viadala. A júniusi, minszki döntőbe az egyes állomásokon elért eredmények alapján lehet bejutni. Az ottani első helyezett – a nőknél és a férfiaknál is – olimpiai kvótát szerez.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21

Belák János: Ilyen eredményre van szüksége a magyar öttusának

Egyéb egyéni
2025.09.02. 07:35

Öttusa-vb: egyiptomi arany a férfiaknál, Szép remek laser runnal 5. Kaunasban

Egyéb egyéni
2025.08.30. 15:20

Öttusa-vb: Kiütközött a kényszerszünetemből fakadó edzéshiány – Bőhm

Egyéb egyéni
2025.08.30. 12:22

Öttusa: Magyarország nyerte el a 2027-es világbajnokság megrendezésének jogát

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:30

Öttusa-vb: Bauer Blanka semmissé tette a 0–8-as kezdést vívásban; Guzi Blanka elsőre azt hitte, eltört az ujja

Egyéb egyéni
2025.08.29. 11:12
Ezek is érdekelhetik