Aerobik: Hegyi Dóra sporttörténeti sikert aratott

Vágólapra másolva!
2015.05.05. 16:06
null
Hegyi Dóra első magyarként nyerte meg a vk-sorozatot (Fotó: FIG)
Az aerobik világkupa-sorozat megnyerésével sporttörténelmi sikert aratott Hegyi Dóra. A sportági szövetség keddi tájékoztatása szerint a debreceni versenyző a bulgáriai Borovecben rendezett legutóbbi vk-fordulóban harmadik lett, ezzel biztosította be összetettbeli elsőségét.

Korábban egyetlen magyar sem tudott az élen végezni a vk-összesítésben. A FLEX HD SE aerobikosa a júniusi, baki Európai Játékokon a vegyes párosok és a csoportok versenyében indul. A mieink jól szerepeltek Bulgáriában, a felnőtt és utánpótlás korosztályban összesen 14 döntős helyet harcoltak ki, és két ezüst-, illetve három bronzérmet szereztek.

„Fantasztikus dolog számomra, hogy megnyertem a vk-sorozatot. Az elmúlt időszakban nagyon sokat készültem edzőimmel, Kovácsné Laurinyecz Juliannával és Kovács Judittal, minden eddiginél több munka volt ebben a győzelemben, szerintem ez a sikerünk titka. No és persze az, hogy mindegyik világkupa-versenyen ott lehettem, és hogy az elődöntőket, valamint a finálékat tekintve az év folyamán hatszor tudtam bemutatni a gyakorlatomat elemhiba nélkül. Ez egyébként a tavalyi gyakorlatom, mostanra érett be igazán. Ez az eredmény sokat számít az Európai Játékok előtt” – nyilatkozta a Magyar Tornaszövetség honlapjának Hegyi Dóra.

Legfrissebb hírek

WADA: Hegyi Dóra ismét bekerült a sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2024.12.23. 13:43

Aerobik: Bányász Viktória halmozza az érmeket a világeseményeken

Utánpótlássport
2024.11.06. 19:02

Aranyérmes a magyar aerodance-csapat az aerobik-vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.29. 20:07

Világjátékok-kvótát szerzett a magyar aerodance-csapat

Torna
2024.09.28. 09:30

Aerobik Eb: aranyérmes az aerodance-csoport

Egyéb egyéni
2023.11.20. 11:02

Aerobik Eb: aranyérmes a magyar aerostepcsoport

Egyéb egyéni
2023.11.18. 20:20

Aerobik: magyar ezüst csapatban a portugáliai vk-versenyen

Egyéb egyéni
2023.03.26. 23:03

A torta egy szeletére vágynak – sosem látott magyar sikerek aerobikban

Egyéb egyéni
2022.08.15. 15:22
Ezek is érdekelhetik