Utánpótlás: Pécsre érkezik A Sport Legyen a Tied! program

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 11:26
A Nemzeti Sportfejlesztés projekt keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának kezdeményezésére és finanszírozásával a Magyar Diáksport Szövetség koordinálásával egyes kiemelt sportágak és látvány-csapatsportok országos sportági szakszövetségei közreműködésével sportágakat bemutató, népszerűsítő események valósulnak meg országosan. Ennek során húsz megyei kiemelt esemény és közel kétszáz helyi (iskolai) rendezvény lesz 2015-ben.

A kezdeményezés fő célja, hogy minél több tanuló ismerhesse meg az érintett sportágakat, valamint a lakóhelye közelében működő sportegyesületeket és ezáltal bővüljön ezen sportágak utánpótlás-bázisa, melyhez hozzájárul az is, hogy az országos sportági szakszövetségek térítésmentesen helyeznek ki sportág-specifikus eszközöket a programban résztvevő nevelési-oktatási intézmények (iskolák) számára, elősegítve ezzel a mindennapos testnevelés céljainak megvalósulását is.

Minden megye egy-egy sportlétesítményében huszonkét sportág (kézilabda, kosárlabda, asztalitenisz, atlétika, cselgáncs, röplabda, tenisz, torna, vívás, tollaslabda, labdarúgás, jégkorong, vízilabda, birkózás, evezés, kajak-kenu, kerékpár, korcsolya, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, úszás) egy időben tart bemutató eseményt, mely mellett megjelennek az adott város környezetében fellelhető további egyesületek is.

A Baranya megyei esemény helyszíne és időpontja: Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, április 16., 12–17 óra. Az esemény megnyitójára 13 órakor kerül sor, melyet jelenlétével megtisztel Simicskó István sportért felelős államtitkár, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, Nagy Csaba, a Baranya megyei közgyűlés elnöke, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksportszövetség elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik