Barcelona World Race: Elütöttünk egy ufót - Fa Nándor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.11. 12:07
Az elmúlt egy hétben csak lassan haladt, ráadásul kedden egy ismeretlen „dologgal" ütközött a Spirit of Hungary, Fa Nándorral és új-zélandi társával, Conrad Colmannel a fedélzetén, így a hátránya jelentősen nőtt a mezőny többi hajójával szemben a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen, melyen a második helyen haladó Neutrogenának műszaki hiba miatt meg kell állnia.

„Kora reggel elütöttünk egy ufót – írta a verseny honlapjának Fa Nándor kedd éjszaka. – Nem tudjuk, mi volt az, valami nagy, fekete, kemény dolog, de nem bálna."

A magyar hajós tájékoztatása szerint a kormányt összekötő rúd eltört az ütközésben, ám kemény munka árán sikerült megjavítaniuk, valamint a műholdvevő antennát is szerelni kellett.

A Spirit of Hungary jelenleg az Indiai-óceánon hajózik az utolsó előtti hajótól, a hatodik One Planet, One Oceantől majdnem 700, míg a vezető Cheminées Pujoulat-tól több mint 4000 mérföldre lemaradva.

A Bernard Stamm vezette éllovas már a Csendes-óceánon van, s több mint 300 mérfölddel vezet a spanyol Guillermo Altadill irányította Neutrogena előtt. A két vitorlás eddig viszonylag szorosan követte egymást, ám a nagy csata szerdán – egyelőre – véget ért, miután a Neutrogenának tönkrement az áramellátó rendszere, amit nem tudnak másként megjavítani, csak ha kikötnek.

Altadillék most Új-Zéland déli szigete felé tartanak, amely több mint 500 mérföldre van tőlük. A szabályok szerint a technikai megállónak minimum 24 órásnak kell lennie, de maximum nyolc napot lehet a kikötőben tölteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik