Sznúker: Murphy simán verte Robertsont a Mastersért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.18. 21:47
null
Shaun Murphy élete egyik legjobb formájában játszva lett bajnok (Fotó: Action Images)
Fölényes győzelmet aratott Shaun Murphy a sznúker Masters döntőjében Londonban. Az angol 10:2-re verte meg a világelső ausztrál Neil Robertsont.


Amennyire kiválóan játszott Robertson a korábbi címvédő Ronnie O'Sullivan ellen az elődöntőben, annyira nem ment neki a sznúker Shaun Murphy ellen a fináléban. A 2005-ös világbajnok Murphy nagyon bekezdett, az első öt frémet megnyerte, vagyis elérte a végső győzelemhez szükséges nyert frémek felét. A harmadik játékban 127-es bréket ért el, tehát remek formában lökött.

Az ausztrál világelső összekapta magát valamennyire, s a csata felénél, nyolc frém után 6:2-re szépített. Ám a folytatásban már nem tudott közelebb férkőzni. Murphyt nem lehetett megállítani, továbbra is sorozatban nyerte a frémeket (egy újabb 127-es brékkel a tizedikben), s végül 10:2-re megnyerte a finálét.

Murphy a győzelméért 200 ezer fontot kapott.

SZNÚKER, MASTERS, LONDON
Döntő

Neil Robertson (ausztrál)–Shaun Murphy (angol) 2:10

Legfrissebb hírek

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
2025.05.06. 13:46

Történelmi döntő a Crucible-ben, Csao Hszin-tung a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2025.05.05. 21:37

Sznúker: Csao vezet, de a világbajnoki cím csak hétfőn talál gazdára

Egyéb egyéni
2025.05.04. 23:21

Az 50 éves Mark Williams sznúkervilágbajnoki döntőt vívhat

Egyéb egyéni
2025.05.03. 22:13

Korszakváltás? Ronnie O’Sullivant nagyon simán legyőzték a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 22:26

Ronnie O’Sullivan óriási verést kap Csao Hszin-tungtól a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
2025.05.02. 15:34

Trumpnál az előny a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 23:49

Egyelőre nem bír egymással O’Sullivan és Csao Hszin-tung a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.05.01. 17:26
Ezek is érdekelhetik