Hegedüs Csaba jószolgálati nagykövet lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.03. 19:39
null
Birkózóink gyerekeket ajándékoztak meg kedden Fóton
A szőnyegek világának magyar sztárjai vendégeskedtek Fóton, a Károlyi István Gyermekközpont tornacsarnokában. Kicsi és nagy gyerekek érkeztek a rendkívüli eseményre, ki gyalog, ki kerekesszékkel, ki járóbottal, és a kíváncsi szempárok várakozón tekintettek a kivilágított, nagy asztalnál helyet foglaló birkózócsillagokra. Amíg várakoztak, megnézhették a Visszatérés című filmet, amely a súlyos autóbalesete után felépülő, és a szőnyegre nagy sikerrel visszatérő Hegedüs Csabáról szól.

A Magyar Birkózó Szövetség és a fóti gyermekközpont megállapodásának értelmében ez volt az első találkozás a birkózók és a gyerekek között. És jött a kicsiny, de minőségi csapat! Hatalmas taps köszöntötte a válogatottak válogatottját: az immár világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Pétert, az olimpiai ezüst- és vb-bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamást, mellette érkezett öccse, a kétszeres világbajnoki bronzérmes és Eb-bronzérmes Viktor, a mókázásra mindig kapható világbajnok Kiss Balázs... Végül, de nem utolsósorban a szakágvezető Struhács György, aki az aktív bajnokok között, mellett a legtöbb meccset „birkózta le", hiszen ő minden versenyzőjével ott van a szőnyegen, együtt gyűri magát velük a remélt sikerért.

Elsőként Hegedüs Csaba (olimpiai, világ- és Európa-bajnok), szövetségünk elnöke köszöntötte a jelenlévőket, miközben méltatta a fiúk szenzációs sikereit, majd pedig – közelebb lépve a gyerekekhez – álomról is beszélt.

„Egyszer minden gyerekből felnőtt lesz, és ha úgy akarod, van hozzá hited és erőd, akkor a gyermeki álmok valóra válnak” – mondta a roppant fogékony ifjú hallgatóinak.

Ezután Bácsi Petiék röpke élménybeszámolót tartottak, a pályafutásukról beszéltek a gyerekeknek, miközben a kivetítőn emlékezetes meccseikből láthattunk néhány izgalmas pillanatot.

A lassan az estébe nyúló délután talán legmeghatóbb pillanata volt, amikor a gyermekközpont két kis lakója nagy rajzot, festményt (hosszasan, nagy műgonddal készült kép, tele vidám színekkel, benne a gyereklélek, szinte az egész világ... többen készítették) adott ajándékba,"Követünk dr. Hegedüs Csaba" felirattal. Apropó, követünk. A szójáték nem véletlen, ráadásul nem is játék, inkább komoly. Kádas István, a gyermekközpont igazgatója hivatalosan is felkérte a birkózók elnökét – aki el is vállalta a megtisztelő felkérést –, hogy legyen a központ jószolgálati nagykövete.

A találkozó záróakkordjaként a bajnokok – a kicsit előrehozott ünnep jegyében – mikuláscsomagokkal kedveskedtek, aláírták a róluk készült fényképeket, átadták a gyerekeknek, akik közül sokan együtt fényképeszkedtek a jelen legendáival. Ezek a fotók már most kincset érnek, aztán ki tudja, az idő előre haladtával az értékük megsokszorozódhat...

A lényeg: az első „randevú" sikere után a birkózó-szövetség és a gyermekközpont folytatja az együttműködést. A következő találkozóra a tervek szerint a fóti III. Országos Nyárköszöntő Gyermekfesztiválon kerülhet sor – jövőre, és akkor már jöhet az igazi birkózás, igazi szőnyegeken, igazi izgalmakkal.

 

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik