Torna-vb: nagy amerikai diadal 9300 kínai drukker előtt

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.08. 16:00
null
Kyla Ross olimpiai bajnoki címe után a világbajnoki aranyat is begyűjtötte az amerikai csapattal (Fotó: Reuters)
Az Egyesült Államok női válogatottja története negyedik aranyérmét nyerte meg a csapatversenyben a tornászok nanningi világbajnokságán szerdán.

Az amerikaiak 2003, 2007 és 2011 után diadalmaskodtak ismét, megelőzve a házigazda kínaiakat és a harmadik oroszokat.

Az előzetesen is nagy favoritnak tartott, a selejtezőben riválisait messze maga mögé utasító Egyesült Államok már az első rotáció után több mint kétpontos előnybe került Oroszországgal és Kínával szemben, amelyet a második rotáció után négyre növelt. Innen nem lehetett annyit rontani, hogy más szerezze meg az aranyérmet, ráadásul az amerikaiak nem is tettek szívességet a vetélytársaknak, végül több mint hat és fél ponttal győztek. Ez az első címvédés az 1999–2001-es román dupla óta a női csapatversenyben.

Ekkora különbség 1974 óta nem volt első és második helyezett között a női csapatversenyben, a házigazda kínaiak meg sem tudták szorítani az Alyssa Baumann, Simone Biles, Madison Kocian, Ashton Locklear, Kyla Ross, Mykayla Skinner összeállítású amerikaiakat.

A női csapatverseny döntőjét telt ház, 9300 néző előtt rendezték meg a Kuanghszi sportközpontban. A magyar válogatott a fináléban már nem lépett a szerekhez, a selejtezőben 20. lett, amivel biztosította a helyét a jövő évi, olimpiai kvalifikációs vb-n.

TORNA-VB, NANNING
NŐI CSAPAT, DÖNTŐ

1. Egyesült Államok 179.280 pont
2. Kína 172.587
3. Oroszország 171.462

Legfrissebb hírek

Torna: Mészáros Krisztofer egyéni összetettben és talajon is döntős a vb-n

Torna
12 órája

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
Tegnap, 17:42

Mészáros Krisztofer: Az egyéni összetett a legfontosabb

Torna
2025.10.18. 14:35

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Vb 2026: rekordszámú, több mint egymillió önkéntes jelentkezett

Foci vb 2026
2025.10.07. 21:15
Ezek is érdekelhetik