Öttusa-vb: tizedik a Kovács, Demeter vegyes váltó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 18:31
A tizedik helyen végzett a Kovács Sarolta, Demeter Bence páros vegyes váltóban, a varsói öttusa-világbajnokságon. A győzelmet a litvánok szerezték meg, mellettük még a britek és a lengyelek állhattak fel a dobogóra.

A vasárnapi verseny első számában, vívásban a magyarok a 12. helyen végeztek a húszcsapatos mezőnyben, 17 győzelmük mellé 21 vereséget gyűjtöttek be a pástokon. A 2x100 méteres úszást viszont megnyerték 1:52.08 perccel, ezzel némileg javítottak pozíciójukon. A lovaglásban két verőhibáért kaptak levonást, a 286 pontos teljesítményükkel ebben a számban kilencedikek voltak.

A kombinált versenynek – melyben mindkét csapattag 2x800 métert futott, közben pedig két sorozatot lőtt – nyolcadikként vághattak neki, végül két helyezéssel hátrébb fejezték be a napot.

Előzőleg egyéniben Kovács – aki mandulaműtétje miatt három hetet kihagyott a felkészülésből – hatodik, Demeter nyolcadik volt a világbajnokságon.

ÖTTUSA-VILÁGBAJNOKSÁG
VEGYES VÁLTÓ

1. Litvánia (Justinas Kinderis, Laura Asadauskaite) 1518 pont
2. Nagy-Britannia (Joseph Evans, Kate French) 1515
3. Lengyelország (Szymon Staskiewicz, Oktawia Nowacka) 1504
...10. Magyarország (Demeter Bence, Kovács Sarolta) 1455 (vívás: 17 győzelem/21 vereség/190 pont, úszás: 1:52.08 perc/364 pont, lovaglás: 286 pont, lövészet-futás: 11:25.21 perc/615 pont)

Legfrissebb hírek

Öttusa váltó-vb: ezüstérmes a magyar női páros Alexandriában

Egyéb egyéni
18 órája

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.07.06. 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
2025.07.06. 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Öttusa: megoperálták az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t

Egyéb egyéni
2025.07.03. 21:06

Gulyás Michelle nemcsak a vk-döntőt, az Eb-t is kihagyja

Egyéb egyéni
2025.07.01. 15:21
Ezek is érdekelhetik