Lovas világjátékok: százon kívül a magyar díjugratók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 13:21
Címkék
Tóth László és ifj. Szabó Gábor százon kívül végzett a díjugratás első szakaszában a franciaországi Caenben zajló lovas világjátékokon, amely négyévente mind a hét szakág világbajnokságát magában foglalja.

Az esemény honlapja szerint a vasárnap véget érő versenyszámban a keddi vadászugratás után az ír Bertram Allen vezet, aki 77.01 másodperc alatt teljesítette a pályát, melyen akadályverésenként négy másodpercet hozzáadtak az elért időhöz.

A magyarok közül Tóth László Isti nevű lovával 96.54 másodperces eredménnyel a 106., míg ifj. Szabó Gábor – Timpex Cent nyergében – 101.38 másodperccel a 119. helyen fejezte be a nyitányt a 153 főt számláló mezőnyben. A folytatáshoz a vadászugratásban elért időket pontokra váltották, mégpedig úgy, hogy a leggyorsabb nulla ponttal áll, majd egy másodperces hátrány fél pontot jelent. Ehhez adódnak hozzá a hagyományos versenyszámok hibapontjai.

Lovas tornában is megkezdődtek a küzdelmek a kötelező programmal: csapatban a magyarok a nyolcadik helyen állnak 17 együttesből, míg a nőknél Németh Blanka 19., Godolla Réka pedig 30. a 32 tagú mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51
Ezek is érdekelhetik