Evezés: négy egység elbukott a vb-n, Matyasovszki középdöntős

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 20:36
Matyasovszki Dániel remek versenyzéssel bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök amszterdami világbajnokságán.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a könnyűsúlyú egypárban a magyar versenyző harmadik lett szerdai negyeddöntőjében, így éppen kiharcolta a továbbjutást. Matyasovszki legközelebb csütörtökön száll vízre, akkor már a fináléba kerülés lesz a tét.

A többi negyeddöntős, illetve reményfutamos magyar egység nem járt sikerrel: a kétpárevezősök között induló Pétervári-Molnár Bendegúz, Papp Gergely páros negyedikként, a Csepregi Gábor, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős duó ötödikként, a normálsúlyú egypárban versenyző Gyimes Krisztina pedig hatodikként ért célba, ezek a hajók a folytatásban a 13–24. helyért küzdhetnek majd.

Az ötödik magyar egység, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes ugyancsak az alsóági középdöntőben folytatja szereplését, s csütörtökön versenyez legközelebb.

Legfrissebb hírek

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Egyéb egyéni
6 órája

Pétervári-Molnár Bendegúz 15. lett az evezős-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.26. 07:10

Evezős vb: Fehérvári Eszter 13. lett

Egyéb egyéni
2025.09.25. 08:09

Pétervári-Molnár Bendegúz C-döntőbe került az evezős vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.24. 07:23

Evezős-vb: Fehérvári Eszter a C-döntőbe került

Egyéb egyéni
2025.09.23. 06:56

Pétervári-Molnár Bendegúz futammásodikként negyeddöntős az evezős vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.22. 09:24

Két magyarnak szurkolhatunk Kínában az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2025.09.21. 09:35

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.07. 16:21
Ezek is érdekelhetik