Karate Eb: Tadissi Martial először érmes a felnőtteknél

Vágólapra másolva!
2014.05.04. 13:47
Tadissi Martial bronzérmet szerzett a karate Európa-bajnokságon, Tamperében.

A hazai szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a 67 kilogrammos súlycsoportban indult magyar versenyző még a csütörtöki selejtezők során harcolta ki a bronzmérkőzés jogát, miután három győzelem után az elődöntőben vereséget szenvedett. A szombati helyosztón aztán sikerült a javítás: az osztrák Pokorny ellen két, fejre mért ütéssel hamar kétpontos előnyre tett szert, amelyet aztán taktikus küzdelemben az összecsapás végéig megőrzött, ezzel megszerezte pályafutása első felnőtt érmét világversenyen.

A 23 esztendős karatés – akinek édesapja kongói, édesanyja pedig magyar – korábban a junior és az U21-es korosztályban Európa-bajnoki címet nyert.

Tadissi Martial sikerének köszönhetően a magyar válogatott egy bronzéremmel zárta a finnországi kontinensviadalt, amelyen 43 ország 480 versenyzője – köztük 15 magyar – indult.

Legfrissebb hírek

Karate: Fleischer Dóra is világbajnoki induló

Egyéb egyéni
2025.10.19. 12:12

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Hárspataki Gábor ott lesz a karate vb-n, hatan indulnak a selejtező tornán

Egyéb egyéni
2025.09.25. 10:39

Magyar karatés érmek Orlandóból

Egyéb egyéni
2025.09.22. 11:47

Bejelentette visszavonulását Tadissi Martial

Egyéb egyéni
2025.09.14. 11:28

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
2025.08.22. 13:11

Karate: tizedszer lett magyar bajnok Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2025.05.25. 12:49

Karate: négy magyar fiatal is tatamira lép a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2025.05.06. 15:34
Ezek is érdekelhetik