Hegymászás: kínai nő mászta meg idén elsőként az Everestet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.24. 12:46
Kínai hegymászónő hódította meg idén elsőként a Mount Everestet, amelynek nepáli oldalán áprilisban 16 halottat követelő lavina zúdult alá, távozásra bírva szinte valamennyi expedíciót a világ legmagasabb, 8848 méteres hegyéről.

A nepáli turisztikai minisztérium tájékoztatása szerint a 40 éves Vang Csing péntek este ért fel a helyiek által Csomolungmának nevezett hegy csúcsára. A hegymászónőt öt serpa segítette expedíciója során.

Az áprilisi lavina után Nepál a héten intézkedéseket hozott a hegymászóturizmus fellendítésére. Száznégy „szűz" hegycsúcsot nyitottak meg a mászók előtt, ezzel 414-re emelkedett a meghódítható magaslatok száma. Emellett 300 méterrel, 5800 méterre növelték azt a magaslati határt, amely felett engedélyhez kötött a mászás. A nepáli hatóságok ráadásul öt évvel meghosszabbították az Everestre szóló idei engedélyeket, amelyek rendszerint csak 75 napra szólnak.

Az ázsiai ország területén 1310, hatezer méternél magasabb hegy van. A turizmus jelentős bevételi forrásokat hoz a világ legszegényebb államai közé tartozó Nepálnak.

Legfrissebb hírek

Csupasport: Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára

Egyéb egyéni
2023.10.30. 19:22

Csupasport: Lengyel Ferenc túl az akklimatizációs csúcsmászáson

Egyéb egyéni
2023.10.26. 16:48

Hegymászás: Varga Csaba elérte a 8125 méter magas Nanga Parbat csúcsát

Egyéb egyéni
2023.07.02. 14:36

Csupasport: tíz nyolcezres csúcsot már kipipált a hegymászónő

Egyéb egyéni
2023.07.01. 19:04

Hegymászás: felesége fejezi be a Suhajda Szilárd által írt könyvet

Egyéb egyéni
2023.06.19. 13:09

Hegymászás: „Biztos voltam benne, hogy nem tér vissza” – a hegymászó, aki utoljára látta Suhajdát

Egyéb egyéni
2023.06.06. 12:18

Hegymászás: megtalálhatták Suhajda Szilárd felszerelését – sajtóhír

Egyéb egyéni
2023.06.05. 19:43

Hegymászás: előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról

Egyéb egyéni
2023.06.03. 11:56
Ezek is érdekelhetik