Vívás: Kamuti Jenő a magyar szövetség általános alelnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.26. 19:38
Egyhangúlag általános alelnökké választotta szombaton a Magyar Vívószövetség (MVSZ) Kamuti Jenőt. A posztot azért kellett betölteni, mert Kulcsár Krisztián, az eddigi általános alelnök június elsejétől a nemzetközi szövetség (FIE) technikai igazgatója lesz.

A tőrözőként csapatban világbajnok, egyéniben olimpiai ezüstérmes, 76 éves Kamuti – aki korábban volt a hazai és az európai szövetség elnöke, korántsem mellesleg 2000 óta elnöke a Nemzetközi Fair Play Bizottságnak – az MTI-nek elmondta, hogy felkérték a posztra, és ő igent mondott. Feladata a szakmai teendőkön túl a nemzetközi kapcsolattartás lesz a riói olimpiai ciklus végéig.



Legfrissebb hírek

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

„Az olimpián tizennégyen végeztek az első nyolcban valamelyik számban, ez önmagáért beszél”

Egyéb egyéni
2024.12.27. 19:45

A MOB fair play bizottsága várja a jelöléseket a 2024-es díjakhoz

Egyéb egyéni
2024.12.05. 22:18

Vívás: Kósa Miklós vezeti a férfi kardozókat

Egyéb egyéni
2024.10.08. 20:28

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56
Ezek is érdekelhetik