Hegymászás: a serpák sztrájkja béníthatja a szezont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 12:37
Elképzelhető, hogy sztrájkba lépnek a Csomolungmán dolgozó serpák, miután a hegy történetének legsúlyosabb tragédiájában a legfrissebb jelentések szerint legalább 13 társuk veszítette életét – tudatta az AP hírügynökség.

Több serpa felmondott, mások pedig készek a teljes bojkottra, amely megbéníthatja a hegymászószezont – mondta a hírügynökségnek Ang Tshering a Nepáli Hegymászó-szövetség képviseletében.

„Testvéreinket, barátainkat veszítettük el, sokan nem képesek folytatni a munkájukat. Rengetegen félnek, a családjaink rettegnek és kérik, hogy menjünk haza” – nyilatkozta az AP-nek Pasang serpa. A serpák határozottabb fellépést és több segítséget követelnek a nepáli kormánytól, amely 40 ezer nepáli rúpiát (mintegy 92 ezer forintot) adott első lépésben gyorssegélyként. A Csomolungmán körülbelül 39 expedíció és 400 hegymászó tervezi a mászást.

Legfrissebb hírek

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Bomba robbant a spanyol futballban, az edzők sztrájkkal fenyegetőznek

Spanyol labdarúgás
2024.09.03. 17:12

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09
Ezek is érdekelhetik