Asztalitenisz csapat-vb: a női válogatott simán kikapott Japántól

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 14:35
A magyar női asztalitenisz-válogatott sima, 3–0-s vereséget szenvedett a házigazda japán együttestől a tokiói csapat-világbajnokság keddi, harmadik fordulójában.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Téglás Péter szövetségi kapitány Pergel Szandra és Madarász Dóra mellett ezúttal Póta Georgina helyett Ambrus Krisztinát játszatta. A mérkőzés kevés izgalmat tartogatott, Ambrus három, míg Pergel és Madarász négy-négy játszmában veszített.

A magyar csapat – amelynek célja, hogy a legjobb 12 között végezzen – hétfőn 3–2-es győzelemmel kezdett az Egyesült Államok legjobbjai ellen, míg kedden, korábban, kiélezett küzdelemben, 3–2-re kikapott Tajvantól. A szerdai folytatásban Ausztrália ellen lép asztalhoz a magyar együttes.

A magyar csapat – amelynek célja, hogy a legjobb 12 között végezzen – hétfőn 3–2-es győzelemmel kezdett az Egyesült Államok legjobbjai ellen, míg kedden, korábban, kiélezett küzdelemben, 3–2-re kikapott Tajvantól. A szerdai folytatásban Ausztrália ellen lép asztalhoz a magyar együttes.

ASZTALITENISZ CSAPAT-VB, TOKIÓ
NŐK, B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
JAPÁN–MAGYARORSZÁG 3–0
Isigaki Juka-Ambrus Krisztina 3:0 (5, 7, 2)
Isikava Kaszumi-Pergel Szandra 3:1 (3, -5, 9, 9)
Hirano Szajaka-Madarász Dóra 3:1 (-9, 3, 9, 4)
KORÁBBAN, 2. FORDULÓ
Tajvan-Magyarország 3–2

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik