Öttusa vk: óriási az érdeklődés a kecskeméti verseny iránt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 14:14
A világ legjobb öttusázóit várják a szervezők az április 30. és május 4. közötti kecskeméti világkupa-fordulóra.

„Európában csak ezt az egy világkupaversenyt rendezik az idei sorozatban, ezért óriási az érdeklődés” – jelentette be Simóka Bea, a hazai szövetség (MÖSZ) alelnöke a versenyzőknek elhelyezést biztosító Four Points Sheraton Kecskemét Hotelben tartott keddi sajtótájékoztatón, ahol aláírták a MÖSZ és a város közötti együttműködési megállapodást. Simóka Bea, a hazai szövetség (MÖSZ) alelnöke a versenyzőknek elhelyezést biztosító Four Points Sheraton Kecskemét Hotelben tartott keddi sajtótájékoztatón, ahol aláírták a MÖSZ és a város közötti együttműködési megállapodást.

Molnár Gábor versenyigazgató elmondta, hogy Budapest kapta a rendezési jogot, majd amikor Kecskemét került képbe új pályázatot akart kiírni a nemzetközi szövetség (UIPM). Az UIPM elnöke azonban elégedetten nyilatkozott, amikor meglátogatta a helyszínt – hangsúlyozta.

Előreláthatóan 31 országból érkeznek majd versenyzők, a nőknél és a férfiaknál egyformán 80-90 indulóra számítanak. A MÖSZ versenyigazgatója kiemelte: óriási könnyebbség, hogy a szálló közelében találhatók a versenyhelyszínek.

Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy a bokszgála után, amelyen Erdei Zsolt a búcsúmeccsét vívta, ismét kiemelkedő sporteseményt rendez Kecskemét. Reményét fejezte ki, a verseny hozzájárul ahhoz, hogy több fiatal kapjon kedvet a sportoláshoz Kecskeméten.

Martinek János, a szövetség megbízott főtitkára megemlítette, hogy nagyon sok országban vett részt versenyeken, de ilyen kifogástalan szállodában és ilyen kiváló környezetben még nem volt. Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány emlékeztetett rá, hogy a kecskeméti versenyen lehet majd utoljára pontot szerezni a világkupadöntő előtt.

„Régen, 1996-ban nyertünk legutóbb itthon világkupát, Kecskeméten magyar győzelmet szeretnénk” – tette hozzá.

A vk-sorozat február-márciusban Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt – többek között azért, mert alkalmatlan lovakat biztosítottak a szervezők –, félbeszakadt a verseny. A második viadalt április elején Kairóban rendezik, minden bizonnyal nem a teljes nemzetközi élmezőny számára, a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt ugyanis több ország küldöttsége távolmarad. Április közepén a kínai Csengtuban talán már teljes versenyre kerülhet sor, az azt követő kecskemétin pedig még inkább. A vk-döntőre az egyesült államokbeli Sarasotában kerül sor június elején.

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
18 órája

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik