Olimpikonok is rajthoz állnak a jubileumin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.22. 15:07
null
Olimpikonok is indulnak a Borvidék Félmaratonon
Olimpikonjaink közül Kovács „Kokó" István, Kozmann György és Vári Attila pályafutása lezárását követően sem szakadt el a sporttól. Szervezőként, vagy indulóként rendszeres résztvevői futóversenyeknek. Májusban az 5. Borvidék Félmaratonon is összefuthatunk velük! (x)

A három kiváló sportember erről a közelmúltban a Bodri Pincészetben tartott prezentáción beszélt, amelyre a Borvidék Félmaraton főszervezői, Márkus István és Csillag Balázs invitálták őket, valamint az egyik legnépszerűbb vidéki futóverseny leendő és hűséges támogatóit. Az est során az is kiderült, hogy két amatőr futó, a fővédnökséget vállaló Koller Attila, a Tolnatej Zrt. vezérigazgatója és Eszterbauer János, a borászok céhe elnöke is teljes mellszélességgel a rendezvény mögött áll.

A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Vári Attila, az ősszel a New York Marathont teljesítő, olimpiai- és világbajnok ökölvívó, Kovács „Kokó” István és a csapatban már a Bécs-Budapest Szupermaratonon is rajthoz álló, olimpiai bronzérmes és világbajnok kenus, Kozmann György is ott lesz a szekszárdi történelmi borvidék völgyeiben-hegytetőin kanyargó viadalon. Előbbi egy váltó tagjaként, utóbbiak egyéniben vállalkoznak a futásra. Az ötödik félmaraton a szervezők ígérete szerint keményebb lesz, mint eddig bármikor: erről a 23 kilométeres táv mellett a csaknem 600 méteres szintkülönbség „gondoskodik”. A jubileumi versenyt május 10-én rendezik, az előnevezés azonban már heteken belül elindul a www.borvidekfelmaraton.huoldalon.

A Borvidék Félmaraton szervezői a szekszárdi erőpróba sikerén felbuzdulva – újabb futóversenyek rendezésén munkálkodnak. A már ugyancsak országosan ismert Bonyhád-Bátaszék félmaraton mellett a még hosszabb távok szerelmeseinek is igyekeznek kedvezni. A felkészülés jegyében jöhet egy tél végi, kora tavaszi „forralt borvidék” terepmaraton, de a Gemenc szépségére építve terveznek egy Baja-Szekszárd bike&run viadalt is, amelyet párban, felváltva kerékpáron és futva kell teljesíteni. Akinek a 42 km is kevés lenne, az a Duna túlpartját is bejáró, 81 km-es ultramaratonon tesztelheti felkészültségét 2014 nyarán.

Legfrissebb hírek

Futó az űrben – Kapu Tibor számos félmaratont teljesített és a Balatont is átúszta

Csupasport
2025.06.25. 17:24

Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany

Csupasport
2025.06.24. 15:58

Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n

Csupasport
2025.06.23. 20:13

Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n

Csupasport
2025.06.21. 13:47

Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.06.19. 16:45

Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás

Csupasport
2025.06.14. 19:21

Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Csupasport
2025.06.13. 17:57

Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját

Csupasport
2025.06.10. 16:49
Ezek is érdekelhetik