Korcsolyasport: hárommilliárd forintos támogatás 2020-ig

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 12:26
Hárommilliárd forintos támogatást kap az államtól 2020-ig a magyar korcsolyasport, amely az idén 200 millió forinthoz jut.

Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) szerdai sajtótájékoztatóján a bejelentés mellett azt is hangsúlyozta, hogy a sportágban dolgozó edzők közül három került be a kiemelten támogatottak közé, a versenyzők közül pedig négyen kaptak Magyar Sportcsillagok-ösztöndíjat.

Kósa Lajos, a MOKSZ elnöke a szövetség átalakított szervezeti felépítéséről, illetve a létesítményfejlesztési koncepcióról beszélt, Bálint Csaba sportigazgató pedig a „Gyere, korizni!” elnevezésű utánpótlásprogram részleteit ismertette.

Legfrissebb hírek

Már a vk-döntőre koncentrál a Mollal megállapodást kötő Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.06.23. 14:21

Több mint 600 kis és közepes sportegyesületet támogat a sportállamtitkárság

Egyéb egyéni
2025.06.18. 09:47

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2025.05.05. 13:15

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 1500 méteren is 12. lett, Stolz arany nélkül maradt a vb-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 14:17

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Korcsolyázás szilveszter éjszaka: kilenc helyen lehet átcsúszni az újévbe!

Téli sportok
2024.12.30. 10:07

Majdnem 100 korcsolyapálya nyit ki ezen a télen az országban

Téli sportok
2024.11.30. 10:18

Asztalitenisz: Az utánpótlás-nevelés hiánya miatt nem kap támogatást a Budaörs

Egyéb egyéni
2024.10.30. 11:38
Ezek is érdekelhetik