BVSC: 300-340 millió forintot jelent az adósságrendezés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.11.20. 17:54
Szatmáry Kristóf klubelnök szerint a BVSC-t érintő adósságrendezés 300-340 millió forintot jelent majd, s ezt követően évi 50-100 millió forintos állami segítséggel meg tudják oldani a zuglói klub működtetését.
A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára Papcsák Ferenc XIV. kerületi polgármesterrel tartott közös szerdai sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a zuglói klub 300-340 millió forintos adósságából 200 millió forint közüzemi számla, ami azért gyűlt össze, mert sokba kerül az uszoda fenntartása. Hozzátette: az egyszeri adósságrendezés után sokkal több pénzre nem lesz szükségük, s az MTK éves állami támogatásának töredékéből megoldanák a működést.Deutsch Tamás, az MTK elnöke – Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében – szombaton jelentette be, hogy a kormány átvállalja hat fővárosi klub, az MTK, a Bp. Honvéd, a BVSC, a Ferencváros, a Vasas és az Újpest adósságát.A sajtóeseményen a klub sporttelepén zajló, mintegy 800 millió forintos beruházás eddigi eredményeiről és további lépéseiről is tájékoztatást adott Szatmáry Kristóf és Papcsák Ferenc. Az uszodában már kicserélték a nyílászárókat, valamint megtörténtek a szükséges előkészületek a további fejlesztésekhez. Hamarosan burkolatot cserélnek a leromlott állapotú öltözőkben, felújítják a zuhanyzókat, és új szekrényeket szerelnek fel. A beruházás része még az uszodagépészet, a szerelvények és a kazánok cseréje, a légtechnika és a vízhálózat felújítása, a világítás korszerűsítése, az uszoda akadálymentesítése, valamint a beléptető-rendszer modernizálása. A munkáltok előreláthatólag december 31-ig befejeződnek.A tervek szerint a két kültéri, jelenleg használhatatlan úszómedencét és tanmedencét jövő tavasszal bélelik majd ki, fedik be, s kötik össze a beltéri uszodával. Jövő őszre 1100 négyzetméterrel nő az uszoda területe, s 500 négyzetméterrel a vízfelület.A létesítmény beltéri felújítása, illetve a kültéri medencék rekonstrukciója és befedése 800 millió forintba kerül, ebből 600 millió TAO-s (társasági adókedvezményekből befolyt) pénzekből származik, míg a fennmaradó 250 millió önkormányzati támogatás.A BVSC elnöke elmondta, hogy a klubnak nem ez az egyetlen előkészítés alatt álló fejlesztése. A Magyar Labdarúgó-szövetség 220 millió forintos támogatásának felhasználására is elkészültek a tervek. Ezek a többi között az utánpótlás-szakosztály által használt létesítmények felújítását, a centerpálya rendbetételét, valamint két műfüves kispálya építését tartalmazzák.Papcsák Ferenc polgármester elmondta, csütörtökön dönt a zuglói képviselőtestület a Szőnyi úti sporttelepen megvalósuló beruházások kapcsán szükséges önrész biztosításáról, valamint a kerületi önkormányzat és a klub között létrejövő hasznosítási szerződésről, amely a sporttelep hosszú távú működtetéséről szól.
Legfrissebb hírek

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
14 órája

Győzelemmel kezdte a csoportkört a BVSC a női vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.11.08. 17:45

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Kihasználta emberelőnyét, másfél perc alatt fordított a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 14:49

Második meccsét is megnyerte a Szolnok a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.10.30. 19:38

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

A Vasas tizenegyest hibázott, és két pontot elhullajtott a BVSC otthonában

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 14:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00
Ezek is érdekelhetik