Lovassport: átadták Izsákon a négyesfogathajtó Eb-pályát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 12:31
Átadták a pályát a csütörtöktől vasárnapig tartó izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság szervezői a nemzetközi szövetség (FEI) technikai küldöttjének, aki elismeréssel szólt róla.

„A FEI delegáltja a kontinensviadalhoz méltónak nevezte a maratonhajtás akadályainak színvonalát” – mondta a távirati irodának Mondok József, Izsák város polgármestere, egyben a szervezőbizottság elnöke.Mondok József, Izsák város polgármestere, egyben a szervezőbizottság elnöke.

A szombati maratonhajtás nyolc akadályát Fintha Gábor korábbi szövetségi kapitány tervezte, ahogy négy héttel ezelőtt a szlovákiai Kistapolcsányban rendezett és kettős magyar sikerrel zárult kettesfogathajtó-világbajnokságon is. A szakember ezúttal is rendkívül technikás pályát épített, az akadályokban több útvonal közül választhatnak a versenyzők, azaz nagyon sok múlik majd a hajtókon, hogy a lovaiknak leginkább megfelelő vonalvezetést találjanak.

A kistapolcsányi csapatsikerével immár hétszeres világbajnok Lázár Zoltán elmondta, rendkívül nehéz lesz a pálya – Fintha Gábortól várható is volt, hogy ilyet alakít ki –, ennek megfelelően ugyanúgy szétrázhatja majd a mezőnyt a maratonhajtás, mint ahogy Szlovákiában.

Az Eb megnyitóját csütörtökön 16 órától rendezik, majd pénteken a díjhajtással kezdődik a verseny, ez a két program ingyenesen tekinthető meg. Szombaton a maratonhajtással folytatódik, végül vasárnap az akadályhajtással zárul a viadal. Előbbi versenyszámra 1000 forintért lehet belépőt váltani, míg vasárnap az ülőhely 2000, az álló 1000 forintba kerül, a parkolás ingyenes.

Legfrissebb hírek

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Az ötödik helyen végzett a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.07. 18:21

Négyesfogathajtó Eb: a maratonhajtás után negyedik helyen a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.09.06. 21:30

A díjhajtás után ötödik helyen a magyar csapat a négyesfogathajtó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.05. 22:13

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19
Ezek is érdekelhetik