Evezés: Guinness-rekordra készülnek a Dunán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 18:47
Huszonnégy óra alatt több mint 263 kilométert akar evezni, és ezzel szeretné megdönteni a Guinness-rekordot három magyar evezős szeptember utolsó hétvégéjén a Dunán. A Varga József, Simon Gergely, Tamás Bence összeállítású trió a német DRUM evezősegylet 2003-ban felállított csúcsát akarja túlszárnyalni.

A szervezők tájékoztatása szerint a kísérletnek egy kielboattal (kétpárevezős túrahajóval) vág neki a csapat. Egyszerre csak két ember evez, a harmadik a kormányos feladatokat látja el, félóránként pedig cserélnek.

A rekordkísérletre a Tass-MEC hosszútávú evezősverseny keretein belül kerül sor szeptember 28-án és 29-én. A németek világcsúcsának megdöntéséhez a Tass–Soroksár 52.8 kilométeres távolságot legalább ötször kell megtennie a magyar legénységnek, vagyis Tasstól indulva a Kis-Duna budapesti szakaszán ér véget a kísérlet.

A Guinness World Recordsszal megkötötték a hivatalos megállapodást, a hitelesítést pedig a Magyar Evezős Szövetség nemzetközi versenybírói végzik majd.

Ez a trió az idén a Budapest–Baja regatta 165 kilométeres távját 10 óra 32 perc alatt teljesítette, ha ehhez hasonló tempót tud diktálni a jövő hétvégén is, akkor könnyen átadhatja a múltnak a rekordot.

Legfrissebb hírek

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08

Evezés: Kup Barnabás eddigi legnagyobb sikere az U19-es Eb-ezüst

Utánpótlássport
2025.06.05. 14:32

Már most több mint kétezren jelentkeztek a Balaton-átevezésre

Kajak-kenu
2025.06.04. 13:11
Ezek is érdekelhetik