Rg vb: nincs döntő, Vass Dóra 32., Böröcz Bianka 70.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 19:03
Az egyéni összetett selejtezőjének második napjával folytatódott a kijevi ritmikus gimnasztika világbajnokság, a csütörtöki versenynapon buzogánnyal és szalaggal mutatták be gyakorlataikat a versenyzők. Vass Dóra a 32., Böröcz Bianka a 70. helyen zárt, így nem lesz magyar versenyző a pénteki egyéni összetett döntőben.

Vass Dóra szalaggal rontott és mindössze 12.750 pontot kapott – ez majdnem négy ponttal alacsonyabb, mint a bécsi Eb-pontszáma volt ugyanezzel a szerrel –, majd jó buzogánygyakorlattal (15.183) fejezte be vb-szereplését. Mivel a legrosszabb pontszám kiesik, a szalagrontás sokat nem számított, igaz, így sem volt esély a top 24-be bekerülni – a szokottnál végig jóval alacsonyabb pontokat kapó magyar bajnoknő sorozatban három vb-döntős részvétel után lemaradt a fináléról.

A vb-újonc Böröcz Bianka buzogánnyal 12.400, szalaggal 11.400 pontot kapott, összességében a 70. helyen zárt. A 24-es döntő egyik meglepetése, hogy két amerikai tornász is bekerült, az első három helyezett (az orosz Margarita Mamun, honfitársa, Jana Kudrjavceva, illetve az ukrán Ganna Rizatdinova) közti minimális különbség óriási csatát ígér a pénteki egyéni összetett fináléra.

32. RITMIKUS GIMNASZTIKA VILÁGBAJNOKSÁG, KIJEV
Egyéni összetett selejtező.

1. Mamun (orosz) 55.149, 2. Kudrjavceva (orosz) 55.016, 3. Rizatdinova (ukrán) 54.450, 4. Makszimenko (ukrán) 53.733, 5. Sztanjuta (fehérorosz) 53.099, 6. Szon Jeon Dzse (dél-koreai) 52.250, 7. Miteva (bolgár) 52.207, 8. Deng Szen-jüe (kínai) 51.400, 9. Durunda (azeri) 50.766, 10. Rivkin (izraeli) 50.566, 11. Rodríguez (spanyol) 50.549, 12. Halkina (fehérorosz) 49.574, 13. Berezko-Marggrander (német) 49.508, 14. Moustafaeva (francia) 49.449, 15. Filiu (görög) 49.383, 16. Piscupescu (román) 49.266, 17. Yusifova (azeri) 49.058, 18. Fadzsava (grúz) 48.866, 19. García (spanyol) 48.849, 20. Kerber (amerikai) 48.799, 21. Rakhmatova (üzbég) 48.749, 22. Sereda (amerikai) 48.582, 23. Veinberg Filanovsky (izraeli) 47.999, 24. Jung (német) 47.941,...32. Vass Dóra (magyar) 45.615, ...70. Böröcz Bianka (magyar) 39.141.
Az 1-24. helyezettek bejutottak a pénteki döntőbe.

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik