A férfi párbajtőrvívók egyéni versenyének második fordulója után Imre Géza kisfia magányosan ült a Syma-csarnok lelátóján, miután végignézte édesapja pályafutásának egyik legrosszabb csörtéjét, és potyogtak a könnyei. Aki arra járt, és látta, megszakadt a szíve.
Ország | Arany | Ezüst | Bronz |
1. Oroszország | 3 | 5 | 3 |
2. Olaszország | 3 | – | 3 |
3. Ukrajna | 2 | 1 | 1 |
4. Észtország | 2 | – | – |
5. Egyesült Államok | 1 | 1 | 1 |
6. Magyarország | 1 | – | 2 |
7. Románia | – | 1 | 2 |
Franciaország | – | 1 | 2 |
9. Németország | – | 1 | 1 |
10. Kína | – | 1 | – |
Venezuela | – | 1 | – |
12. Dél-Korea | – | – | 2 |
13. Svájc | – | – | 1 |
A magyar vívók családtagjai az egyéni küzdelmek után azért többnyire boldogan mentek haza. Hat magyar versenyző jutott a legjobb nyolc közé, amit klasszikus vívónyelven döntőnek hívnak: a sportágban a nyolcaddöntő a kritikus határ, aki ezt átlépi, azt már nagyon elismerik. Gémesi Csanádnak és Szatmári Andrásnak az első világbajnokságán ez mindjárt sikerült, Várhelyi Annától senki sem várta, talán csak önmaga, Szász Emese, Boczkó Gábor és Szilágyi Áron viszont az aranyért ment a Syma-csarnokba. Ebből végül két bronzérem lett, úgy, hogy Szilágyi és Szász az elődöntőben egy tussal maradt alul.
Az egyéni versenyek után így sem érezhettük magunkat rosszul. A fenti hatos mellett biztatónak tűnt a női tőrvívók formája, mind a négyen nehéz ágra kerültek, és ketten a nyolcaddöntőig lépegettek előre, Knapek Edina negyeddöntőbe jutása egy tuson múlt. Férfi tőrben mind a négy magyar főtáblás lett, váratlanul, sőt Szabados Gábor itt is csak 15:14-re kapott ki egy világbajnok kínaitól.
Ám ezekből az egytusos vereségekből kicsit sok volt. És még több lett a kardcsapat negyeddöntője után. Vasárnapi számunkban alaposan körbejártuk, Szilágyi Áront mi választhatta el attól, hogy 44:40 után bevigye a győztes találatot, bár ezt még nyilván elemezni kell a jövőben. Az is tény, a románok ellen Gémesi Csanád és Iliász Nikolász negatív mérleggel zárt, a 39:40-nél újra megmentőként érkező Szilágyin az óriásinál is egy tussal nagyobb volt a teher.
Csapatainkban – egy kivétellel – több volt. A női tőrvívók nagy trióját (Knapek, Mohamed Aida, Varga Gabriella) pályafutása talán utolsó nagy lehetőségén roppantotta össze a feladat súlya és a hazai környezet, míg az ifjú női kardvívók az első igazán nagy esélyüket szalasztották el. Csak az az érthetetlen, hogy amit egyéniben láttunk, annak a csapatversenyen a nyomát is alig lehetett felfedezni a két fegyvernemben. A férfi tőrcsapat ritka bravúrjához, a londoni ezüstérmes Japán legyőzéséhez két testvér, Szabados Gábor és Kristóf brillírozása is kevés volt, míg a női párbajtőrcsapatot egyetlen ember, Szász Emese jó formája ezúttal nem húzhatta ki a bajból az Európa-bajnok észtek ellen.
Év | Arany | Ezüst | Bronz |
2009 | – | 1 | 3 |
2010 | – | 1 | 2 |
2011 | – | 1 | – |
2013 | 1 | – | 2 |
A vasárnap este viszont bearanyozta a budapesti vb-t. Boczkó Gábor 36 évesen, Rédli András a harminchoz közel élete első világbajnoki címéért harcolt, Imre Géza pedig 38 évesen a harmadikért. Minden mérkőzésen úgy léphettek pástra, hogy tudták, jobbak az ellenfélnél, és vissza nem térő esélyük, hogy Magyarországon, az egész nemzet, a szeretteik és a barátaik előtt nyerjenek, de épp ez tette iszonyú nehézzé a küzdelmet. Nekik csak veszítenivalójuk volt, az ellenfeleik csak nyerhettek.
A győzelmük ezért is nagy tett, és különösen fontos a magyar vívásnak, hiszen így már nem csak Szilágyi Áron a sportág arca, nem az ő sikerességét akarja mindenki kihasználni, a felelősség és a feladat megoszlik.
De még szebb ez a felejthetetlen vasárnap este azért, mert Imre Géza kisfiának könnyeit felszárította, így Bence felszabadultan ugrálhatott örömében a lelátón, több ezer szurkolóval egyetemben.
Közhellyé vált, hogy Szilágyi Áronnak az olimpián akkora napja volt, hogy bárkit legyőzött volna. Ez igaz, de ennél sokkal többről van szó, sokkal több napról. Idén nyolc világversenyen indult, és hat érmet nyert egyéniben, ami a mai vívásban káprázatos adat. A csapatviadalokon is mindig lehet rá építeni, az egyénitől függetlenül nagy pozitív mérleget produkál minden fontos meccsen, a magyar–román vb-negyeddöntőt úgy zárta plusz kilenccel, hogy az utolsó öt tust ő kapta. Hónapról hónapra még több alapja lett az önbizalmának, a keretedzéseken új akciókat és taktikákat tanult, az egyetemen belekezdett a pszichológiába, ami idővel még erősebbé teszi lelkileg. Közszereplések, interjúk tucatjait, fotózásokat, filmforgatást, aktív kampányszereplést vállalt, és ez sem ment a vívás kárára; huszonhárom évesen még érettebb és sokkal jobb vívó lett, mint egy éve, annál is jóval nagyobb tehetség, mint amilyennek London után gondoltuk. Amikor ő lép pástra, nyugodtan figyeljük az asszót, nála jó helyen van a kard. Mindennek látszólag ellentmond a románok elleni meccs vége. Ám csak a torz, perfekcionista gondolkodás szerint kell mindennek tökéletesnek lennie; a pszichológia szerint a hibák a bölcsesség adományai, a tanulási folyamat szerves részei. Ráadásul voltak előjelek: az arcára alig lehetett mosolyt csalni; már a csapatverseny nyolcaddöntője után fáradtnak érezte magát, úgy vélte, benne maradt az egyéni. Pedig közben eltelt három nap, ezzel szemben az idei világkupákon már másnap helyt kellett állnia a csapatban is. Aligha az egyéni verseny merítette le, inkább az a több embert kívánó feladathalmaz, amelyet hónapokon át elvállalt. Ezekből most még eggyel több lesz, hiszen beválasztották a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába. Szilágyi Áron kihívásként fog fel mindent, a legnagyobb viszont ezek közül az, hogy az egyedülálló, sokoldalú tehetségét jól kezelje. Ez számunkra is kihívás és felelősség: nem kizsákmányolni kell, hanem vigyázni rá. |