Hegymászás: Erőssről nevezték el a szeredai sportcsarnokot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 13:11
A Himalájában eltűnt hegymászóról, Csíkszereda szülöttéről Erőss Zsolt Arénának nevezték el a székelyföldi város sportcsarnokát – közölte pénteki számában a Hargita Népe című napilap.

A csütörtök esti névadó ünnepségen jelen volt a Kancsendzönga csúcsról való ereszkedés közben májusban elhunyt hegymászó édesanyja, felesége és két gyermeke, Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedíciósorozat vezetője, valamint Bogya Zoltán, a Magashegyi Menedékház Egyesület vezetője, aki csapatával Kolozsvárról Csíkszeredáig futva tette meg az utat az elhunyt hegymászó emlékére.

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusán, májusban fogalmazta meg javaslatát, hogy a sportcsarnokot Erőss Zsoltról nevezzék el.

„Az ő példájából kiindulva tudjuk mi is valóra váltani az álmainkat. Csíkszereda emléket állít az első székely-magyarnak, aki a legmagasabbra jutott” – mondta a polgármester.

A névadó ünnepséget az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) hagyományos vándortáborának keretében rendezték meg. A Csíkszereda melletti Csíkszépvízen ezen a héten zajlik a 22. EKE Vándortábor, a Kárpát-medence legnagyobb természetjáró tábora, ahol a több száz résztvevő előtt Erőss Zsoltnak is előadást kellett volna tartania.

„Erőss igazi székely volt: konok, kitartó, bátor, de ugyanakkor szerény. Tudta, hogy az emberi lét túl kell mutasson a létfenntartáson, de ő nem a hírnévért mászott. Innen üzenjük a Himalájának, hogy magyarjaink, székelyeink még nála is magasabbak” – mondta a megemlékezésen Dezső László, az EKE elnöke.

Kollár Lajos felidézte: a Kancsendzöngán szóba került a közintézmények elnevezése is, ekkor mondta Kiss Péter, aki Erőss Zsolttal együtt odaveszett az expedíción, hogy „akkor lesz jó világ, amikor közintézményeket hegymászókról is el fognak nevezni”.

A csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna névadó ünnepségén a jelenlévők együtt nézték meg Tőzsér Ádám a Hópárduc talpra áll című, Erőss Zsoltról szóló dokumentumfilmjét – írta a Hargita Népe.

 

Legfrissebb hírek

A Csíkszereda a ráadásban mentett pontot a Kolozsvár ellen

Minden más foci
2025.10.16. 21:37

Orbán Viktor: Amíg visszakapaszkodunk a világ tetejére, el kell telnie néhány évnek

Magyar válogatott
2025.10.14. 09:51

Lavina vetett véget Klein Dávidék expedíciójának

Egyéb egyéni
2025.10.12. 16:04

Klein Dávid és Nagy Márton megkísérli a csúcsmászást a Dajlagirin

Egyéb egyéni
2025.10.07. 10:36

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
2025.10.05. 09:37

Történelmi győzelem! Szalay Szabolcs főszereplésével nyert a Csíkszereda

Minden más foci
2025.10.04. 16:03

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:23

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Csupasport
2025.09.27. 15:43
Ezek is érdekelhetik