Öttusa Eb: három magyar jutott be a férfi döntőbe

Vágólapra másolva!
2013.07.14. 19:00
Három magyar, Kasza Róbert, Marosi Ádám és Demeter Bence jutott be a férfi verseny keddi döntőjébe a lengyelországi Drzonkówban zajló öttusa Európa-bajnokságon.
A nemzetközi szövetség honlapja szerint az A-csoportban 22 versenyző – köztük Kasza Róbert és Marosi Ádám – vívás, úszás, valamint a futásból és lövészetből álló kombinált szám sorrendben teljesítette a selejtezőt, míg a B-ben 23-an – köztük Demeter Bence és Demeter Gergely – vágtak neki az úszásnak, a vívásnak, majd a kombinált számnak.A tavalyi Eb ezüstérmese, Kasza Róbert remek teljesítménnyel, a vívásban (28 győzelem/14 vereség, 980 pont) és az úszásban is második helyezést elérve az élen várta a kombinált számot, az olimpiai bronzérmes Marosi Ádám a páston negatív mérleggel (20/22, 820 pont) a 12. helyen zárt, ám az úszásban elért ötödik helyével összesítésben feljött a hetedikre. A 36 fős döntőbe jutásuk nem volt kérdéses, Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint így elég volt az is, hogy az élen állók után, egy nagyobb bolyban fussanak be, Kasza az 5., Marosi a 6. helyen.A Demeter testvérek közül a rutinosabb, a tavalyi Eb-n bronzérmes Bence úszásban nyolcadik lett, a magyarországi junior világbajnokságra készülő és a felnőtt Eb-n elsősorban tapasztalatszerzés miatt induló Gergely a 13. idővel csapott célba, majd a páston mindketten 660 pontot szereztek (14/18). A kombinált szám előtt a 15., illetve a 17. helyen álltak, és Demeter Bence „simán”, a tizenegyedik helyen célba érve lett finalista – így az is biztossá vált, hogy lesz magyar csapat a döntőben. Az egyéni induló Demeter Gergely a 18. helyen futott be, így az ő sorsáról számolgatás döntött. Az új szabály szerint ugyanis a csoportok első 12 helyezettje, valamint az utánuk következő 12 legjobb eredményt elérő jut a döntőbe. A fiatal versenyző balszerencséjére ő lett az, aki fölött „meghúzták a vonalat”, így nem lehet ott a fináléban.Hétfőn a női döntővel folytatódik az Európa-bajnokság, ahol Cseh Krisztina, Földházi Zsófia és Gyenesei Leila képviseli a magyar színeket.
Legfrissebb hírek

Gáll András: Az öttusa továbbra is a gladiátorok sportja

Egyéb egyéni
2025.03.27. 10:09

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
2025.03.25. 12:34

98 éves Benedek Gábor, a legidősebb magyar olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 11:20

Öttusa: öt magyar döntős a férfiaknál a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.22. 16:50

Öttusa: Guzi Blanka az A-, Zemán Zóra a B-csoportot megnyerve döntős a Viwa Openen

Egyéb egyéni
2025.03.21. 21:02

Bauer Blanka csoportgyőztesként jutott be az elődöntőbe

Egyéb egyéni
2025.03.19. 22:05

Öttusa: az első hazai viadal következik az új lebonyolítás szerint

Egyéb egyéni
2025.03.19. 11:01

Öttusa: az OCR testközelből – itthon is bemutatkozik az akadálypálya

Egyéb egyéni
2025.03.12. 20:48
Ezek is érdekelhetik