Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat, bronzért küzdhetnek a női párbajtőrözők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 14:28
A férfi kardcsapat bejutott a döntőbe, míg a női párbajtőr-válogatott kikapott a négy között, s így a bronzéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki záró napján.

A Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gáll Csaba, Gémesi Csanád összeállítású csapat a németek ellen nehezen kivívott negyeddöntős siker után az ukránokkal találkozott a négy között. A mérkőzésen a negyeddöntőben beugróként kiválóan teljesítő Gáll Csaba kezdett Gémesi helyén, ám ezúttal nem tudott olyan hatékony lenni, mint a németek ellen. Mínusz hetes mutatóval állt két meccse után, így most Gémesinek kellett beszállnia. Ő eggyel hozta saját párharcát, s mivel Iliász jól (+5), Szilágyi (+9) pedig – ahogy az egész nap során, úgy ezúttal is – kiemelkedően vívott, a csapat magabiztos, 45:37-es sikerrel került a fináléba.

A 16 órakor kezdődő döntőben – a románokat verő – Olaszország legjobbjai várnak a mieinkre.
A Szász Emese, Révész Julianna, Budai Dorina, Antal Edina alkotta párbajtőr csapat korábban Svájc, majd – nagy csatában – Ukrajna legjobbjait legyőzve jutott a legjobb négy közé, ahol a világbajnok románok következtek. A magyar együttes – Szász, Révész, Budai felállásban – kiválóan tartotta magát az egész mérkőzés során, két asszóval a vége előtt mindössze két tus volt a hátránya. A végén aztán Révésznek nem sikerült az Urdea elleni meccse (4:6), így az egyéniben bronzérmes Szász négy tus hátrányból kezdett az Európa-bajnok Ana Branza ellen, s hiába jött fel két tusra, végül a román biztosan szerezte meg a győzelmet csapatának (32:37).

A 14.30-kor kezdődő bronzmeccsen az olaszok lesznek Kovács Iván vezetőedző együttesének ellenfelei.

VVÍÓ EB

FÉRFI KARD, CSAPAT

Elődöntő:

Magyarország–Ukrajna 45:37
Olaszország–Románia 45:33

KORÁBBAN

A 16 között:

Magyarország–Spanyolország 45:34

Negyeddöntő:
Magyarország–Németország 45:42
Ukrajna–Oroszország 45:44
Olaszország–Franciaország 45:43
Románia–Grúzia 45:27

NŐI PÁRBAJTŐR, CSAPAT

Elődöntő:

Románia–Magyarország 37:32
Észtország-Olaszország 44:39

KORÁBBAN
A 16 között:

Magyarország–Svájc 45:28

Negyeddöntő:
Magyarország–Ukrajna 40:31
Észtország–Oroszország 32:31
Olaszország–Németország 30:25
Románia–Svédország 44:43

Legfrissebb hírek

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
2025.06.17. 21:43

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2025.06.17. 19:48

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 18:43
Ezek is érdekelhetik