Öttusa: Kasza bronzérmes lett a moszkvai viadalon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.16. 16:46
Kasza Róbert bronzérmet nyert, Tibolya Péter pedig a tizedik helyen végzett a Kreml-kupa meghívásos öttusaversenyen, Moszkvában.

A nemzetközi sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint Kasza vívásban a második, úszásban pedig a harmadik legjobb eredményt érte el, majd a lovaspályát hibátlanul teljesítette. Ezzel második volt a lövészetekkel kombinált futás előtt, amelyben - kiélezett küzdelemben - egy helyet visszacsúszott.

Tibolya közepesen vívott, úszásban a 24 fős mezőny hátsó részében végzett, s a lovaspályán is elvesztett 104 pontot, így a 13. helyen állt a zárószám előtt, abban viszont javított, s végül három pozícióval előrébb zárt.

A tavaly Eb-ezüstérmes Kaszát az orosz Ilja Frolov és honfitársa, Aleszandr Leszun előzte meg. A bronzérmes magyar öttusázó márciusban, a riói Világkupa-versenyen kulcscsonttörést szenvedett, emiatt több versenyt kihagyott, így eredetileg nem is hívták meg a moszkvai viadalra. A magyar szövetség azonban kérte, hogy indulhasson, legyen tesztelési lehetősége az Európa-bajnokság előtt, a szervezők pedig lehetővé tették a szereplését.

ÖTTUSA, KREML-KUPA
1. Ilja Frolov (orosz) 5764 pont
2. Alekszandr Leszun (orosz) 5740
3. Kasza Róbert 5724 (vívás: 960 pont, úszás: 2:03.20 perc/1324 pont, lovaglás: 1200 pont, lövészet-futás: 12:20.00 perc/2240 pont)
...10. Tibolya Péter 5500 (880, 2:12.10/1216, 1096, 12:03.50/2308)

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48

Öttusa Eb: maximális magyar létszám a női döntőben Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.23. 20:45
Ezek is érdekelhetik