Sportlövészet: magyar sikerek Hannoverben

Vágólapra másolva!
2013.04.28. 21:52
Nemes Adrienn, Tátrai Miklós és Péni István révén négy magyar aranyérem született a sportlövők Hannoverben rendezett rangos nemzetközi versenyén.

A magyar csapat tájékoztatása szerint a 27 ország közel 750 versenyzőjét felvonultató hétvégi viadalon Nemes Adrienn kiemelkedően lőtt, a 30+30 lövéses sportpisztoly, illetve a légpisztoly számot is megnyerte. Előbbiben 582 körrel végzett az élen pénteken, míg másnap légben az alapversenyből harmadik helyen jutott döntőbe, ahol 201 körös eredménnyel lett első. Légpisztolyban Babicz Sárával és Dávid Krisztinával közösen csapatban második helyen végzett.

Tátrai Miklós a férfiak légpisztolyos számában teljesített kiválóan: már a 60 lövéses alapversenyben is a legjobb volt (582 kör), majd a döntőben 201.9 körrel nyert.

A negyedik magyar aranyat Péni István szerezte meg a junior légpuskások között. A fiatal magyar lövő egészen kiváló eredményeket ért el, ugyanis az alapversenyben elért 627.6 körös, illetve a döntőben lőtt 206.8 körös eredményével a felnőttek között is nyerhetett volna.

Legfrissebb hírek

Nagy György maradt az Európai Sportlövők Szövetségének alelnöke

Egyéb egyéni
20 órája

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32
Ezek is érdekelhetik