MOB: Borkai megállapodást kötött vietnami partnerével

Vágólapra másolva!
2013.04.04. 18:04
null
Vuong Bich Thang és Borkai Zsolt kézfogása (Fotó: Kovács Anikó/MOB)
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke együttműködési megállapodást írt alá a Vietnami Sporthivatal Magyarországon tartózkodó elnökével, Vuong Bich Thanggal.
Az együttműködés kitér magyar sportolók vietnami, meleg égövi edzőtáborozására, magyar edzők vietnami szerepvállalására; illetve vietnami súlyemelők, tornászok és labdarúgók tatai felkészülésére, labdarúgók mérkőzéseire, valamint korosztályos csapataik Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián történő edzőtáboroztatására.

Szabó Bence MOB-főtitkár elmondta, fél évvel ezelőtt járt Vietnamban, akkor került szóba a két ország együttműködési lehetősége a sportban. A főtitkár hozzátette: „A szerződés egy évre szól, annak lejárta után értékelik az eltelt időszakot, a hosszabbítás annak függvényében lehetséges”.

Az aláíráson Borkai Zsolt, Szabó Bence és a vietnami delegáció mellett Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, és mint érintett sportág képviselője, Dobos Imre, a Magyar Súlyemelő-szövetség elnöke is részt vett.

A MOB meghívására Magyarországon tartózkodó vietnami delegáció a hét folyamán látogatást tett a MOB székházában, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF), a Magyar Kajak-kenu Szövetségben, a tatai edzőtáborban, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián, valamint tárgyalt Simicskó István ifjúságért és sportért felelős államtitkárral is.

Legfrissebb hírek

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35
Ezek is érdekelhetik