Rio 2016: több hónapig zárva marad az Olimpiai Stadion

Vágólapra másolva!
2013.03.28. 09:39
Több hónapig zárva marad a riói Olimpiai Stadion, amelyet a brazil házigazdák a 2016-os nyári ötkarikás játékok egyik központi létesítményének szánnak.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) volt brazil elnökének, Joao Havelange-nak a nevét viselő, 45 ezres stadiont azért kell átmenetileg „kivonni a forgalomból", mert – a város polgármesterének, Eduardo Paesnek a keddi bejelentése szerint – strukturális hibákra bukkantak a 2007-ben átadott, s Rio de Janeiro legmodernebb, 190 millió dollárba került építményének tetőszerkezetében.

Armando Queiroga, a városfejlesztési tanács elnöke szerdán közölte: a probléma komolyabb a vártnál, a 63 kilométer/óránál erősebb szél már veszélyt jelenthet a tető alatt ülő nézőkre, így csak az eltarthat egy-két hónapig, amíg egyáltalán megtalálják a megoldást.

A stadionban, amely bő három esztendő múlva a tervek szerint az olimpia atlétikai versenyeinek is otthont adna, eddig Rio három jeles futballcsapata, a Flamengo, a Botafogo és a Fluminense játszotta meccseit. A bezárás azért is érintheti kellemetlenül a brazilokat, mert a város világhírű futballszentélye, a 2014-es labdarúgó-világbajnokság legfőbb színhelyéül szolgáló Maracana Stadion teljes átépítésével még nem végeztek.

A Maracanában lesz majd az olimpia nyitó-, illetve záróünnepsége is.

Legfrissebb hírek

Jövőre Berlinben is lesz mérkőzés az NFL-alapszakaszban

Amerikai sportok
2024.12.11. 18:34

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47

BL, C-csoport: kétgólos előnyről bukott el az Union a rivális pályáján

Bajnokok Ligája
2023.10.03. 20:48

El: bezárták az Olimpiai Stadiont, új otthon után nézhet Kleinheisler klubja

Európa-liga
2023.10.02. 15:02

Rio 2016: négyszer is kicserélte a vizeletét, elvették az aranyát

Egyéb egyéni
2022.03.22. 18:33

Sportrádió: „Most már nem vagyunk olyan rosszban” – Kenderesi Milákról

Úszás
2022.03.04. 20:55
Ezek is érdekelhetik