Olimpiai Bajnokok Klubja: Nébald György maradt az elnök

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.25. 19:52
Nébald Györgyöt választotta meg újabb négy évre elnökének az Olimpiai Bajnokok Klubja. Az 1988-as szöuli játékokon csapatban aranyérmes kardvívót a hétfői tisztújító közgyűlésen erősítették meg tisztében.

Az alelnök személye sem változott: a posztot továbbra is Fábián László, az ugyancsak csapatban és szintén a dél-koreai fővárosban olimpiai bajnok öttusázó tölti be.

A fórumon tízfős elnökséget választottak, amelynek Nébaldon és Fábiánon kívül tagja négy vízilabdázó – Ambrus Miklós, Bodnár András, Konrád János és Steinmetz Barnabás –, továbbá az atléta Ránkyné Németh Angéla, a birkózó Varga János, a labdarúgó Ihász Kálmán és az úszó Szabó József.

Az összejövetelen Schmitt Pál, a klub tiszteletbeli elnöke javasolta, hogy fogadják szeretettel a „tékozló fiút”, a versenyzői pályafutását Szerbia helyett mégis Magyarországon folytató kajakos Janics Natasát, egy másik indítványt elfogadva pedig arra hatalmazták fel a közgyűlést, hogy álljon ki a hagyományos magyar sportág, a birkózás mellett, amelynek veszélybe került az olimpiai szereplése, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága februárban az ötkarikás programból való kizárására voksolt.

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának csúcseseményén rögzítették: ahogyan tavaly London, a nyári olimpia állt a középpontban, az idén hasonlóképpen kiemelt feladat a 25 évvel ezelőtti szöuli olimpia megünneplése. Az augusztus végére-szeptemberre tervezett ünnepségre a negyedszázaddal ezelőtti viadal magyar résztvevői közül 162 sportolót, mintegy negyven sportvezetőt, továbbá orvosokat, médiaképviselőket várnak. A közgyűlésen az is nagy hangsúlyt kapott, hogy a klub 2013-ban is olyan programokat szervez, amelyek a szolidaritást, a barátságot erősítik.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
8 órája

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik