Olimpia 2020: az új FILA-elnök elkötelezett a változtatások iránt

Vágólapra másolva!
2013.03.07. 22:13
A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elkötelezett a sportág azonnali megújítása mellett Nenad Lalovics, a szervezet ügyvezető elnöke szerint.

A sportvezető elmondta, csütörtöki találkozója során ismertette Jacques Rogge-gal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, miként kívánja a FILA modernizálni a birkózást annak érdekében, hogy a sportág mégis az ötkarikás játékok programján maradjon 2020-tól.

„Elismertem, hogy rossz irányba haladt a sportág az elmúlt években és ezért nem a NOB-ot terheli a felelősség" – fogalmazott Lalovics.

A FILA szerb elnöke kiemelte, rendkívül nehéz dolguk van, mert a versenyzőiknek két évük van, hogy felkészüljenek a riói játékok kvalifikációs sorozatára, míg nekik mindössze két és fél hónapjuk van arra, hogy olyan tervekkel álljanak elő, melynek révén a birkózás 2020-ban is része lesz az olimpiai műsornak.

Lalovics arról is beszélt, hogy április végéig megszületnek a szükséges szabályváltozások, és ebben az ügyben a NOB-bal is egyeztetnek.

„Fel kell készülnünk a májusi prezentációra és meg kell győznünk azokat NOB-tagokat, akik ellenünk szavaztak, hogy májusban már mellettünk voksoljanak" – mondta Lalovics.

A birkózást a NOB végrehajtó bizottsága februárban törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezt követően lemondott a FILA vezető testületének phuketi ülésén Raphael Martinetti elnök, helyére pedig ügyvezetőként Lalovics került.

A NOB vb május végén dönt arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág – a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen – , illetve a birkózás közül melyik kettőt tartja műsorba vételre alkalmasnak, s ezek közül választ majd a NOB közgyűlése szeptemberben.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00
Ezek is érdekelhetik