Tekvondó: Gonda Rióban már magyarként versenyezhet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.03. 14:08
Megkapta a magyar útlevelet, így a 2016-os riói olimpián már piros-fehér-zöld színekben versenyezhet a tekvondós Gonda Ivett, aki eddig kanadai válogatottként két ötkarikás eseményen is szerepelt. 

A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a 26 éves versenyző Jászberényben született, és négy éves volt, amikor szüleivel a tengerentúlra költözött. Kanadai színekben ott volt a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián, előbbin ötödikként zárt. Kétszer nyert Pánamerikai Játékokat

A wtftaekwondo.hu szerint a sportoló régóta tervezte, hogy a továbbiakban szülőhazájának szerezzen sikereket, s ez az álma most valóra válik. A jövőben is Kanadában készül koreai mesterével, de az európai viadalokon együtt szerepel a magyar küldöttséggel. Elsőként a február 19. és 23. között sorra kerülő US Openen versenyez magyar színekben.

A tekvondó 1992-ben és 1996-ban bemutató sportágként, 2000-től már teljes jogú tagként szerepel a nyári olimpia programjában. A magyarok közül eddig csak Salim József tudott kvótát szerezni, ő 2000-ben, Sydneyben az ötödik helyen végzett. A 2004-es athéni, a 2008-as pekingi és a tavalyi, londoni játékokra egyetlen magyar versenyző sem harcolta ki az indulás jogát.

Legfrissebb hírek

Tekvondó: kvóták is, érmek is Versecből

Utánpótlássport
2025.06.23. 16:28

Tekvondó: a szombatot másolták vasárnap a magyar fiatalok Szerbiában

Utánpótlássport
2025.06.22. 20:48

Tekvondó: hat kvóta és egy érem a verseci GP-selejtező nyitónapján

Utánpótlássport
2025.06.21. 21:18

Tekvondó: Versecen a belgrádi GP-szereplés a tét

Utánpótlássport
2025.06.20. 14:08

Márton Viviana ötödik lett a Grand Prix Challenge-en

Egyéb egyéni
2025.06.15. 21:18

Tekvondó: csak a csapat legifjabbja szerzett érmet

Utánpótlássport
2025.05.19. 16:34

Tekvondó: ádáz csaták Békéscsabán rekordmezőnyben

Utánpótlássport
2025.04.13. 15:57

Tekvondó: egyre jobb az utánpótláshelyzet

Utánpótlássport
2025.04.04. 09:05
Ezek is érdekelhetik