MOB: első fokon jogszerűtlen a tavalyi közgyűlés

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.08. 12:15
A Fővárosi Törvényszék döntése értelmében (az elsőfokú ítélet nem jogerős) jogszerűtlen volt a Magyar Olimpiai Bizottság tavaly február 26-án tartott közgyűlése. Akkor elfogadták a sporttörvény előírásait tartalmazó alapszabály módosítását, amely szerint az eddigi öt helyett egyetlen köztestület, a MOB veszi át az irányítást a magyar sportban, állami feladatokat ellátó civil szervezetként. A közgyűlés új vezetőséget választott, az elnök Borkai Zsolt maradt.  

A MOB ellen Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó indított pert, azt kérdeztük tőle, miért tette ezt.

„Egy fontos társadalmi szervezet működjön törvényszerűen – mondta a jogász. – Úgy gondoltam, kötelességem, hogy tegyek a törvénytelenség ellen. Sajnálom, ha nem értik meg, miért teszem ezt. Előre figyelmeztettem az illetékeseket, de nem törődtek vele, lepergett róluk. Akkor is segíteni akartam, és erre ma is kész vagyok. Hiába támogatja soha nem látott összegekkel a magyar sportot a kormány, eredményes magyar sport akkor lesz, ha rend lesz.

A MOB-nak a parlamentnél nagyobb, kétszáznegyven fős közgyűlése és ehhez társadalmi elnöksége van, amelynek profi módon kellene intéznie mindent. Fizikailag lehetetlen a főtitkárnak és a sportigazgatónak kilencven sportág ügyeit intézni. Hangsúlyozom, az ítélet nem jogerős, de minden bizonnyal az lesz, mert úgy gondolom, másodfokon jóváhagyják, és akkor a törvényes rend helyre fog állni."

A MOB részéről Szabó Bence reagált a történtekre. A főtitkár elmondta, amíg nem kapják kézhez az elsőfokú, még nem jogerős ítélet írásba foglalt határozatát, addig nem szeretnének nyilatkozni a további lépésekről. Mint a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó megjegyezte, a bíróság formai hibára hivatkozott, mert állítólag a közgyűlés meghívóját 4 nappal később küldték ki a tagságnak, mint ahogy azt az alapszabály előírta.

„Hozzáteszem, a közgyűlésen a több mint kétszáz résztvevő és a közjegyző sem talált semmi kivetnivalót, és Török Ferenc nem jött el" – mondta még Szabó, aki hangsúlyozta, az ítélet nem jogerős.

 

Legfrissebb hírek

EYOF: a megnyitóval hivatalosan is megkezdődtek a szkopjei játékok

Utánpótlássport
2025.07.20. 23:16

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
2025.07.12. 10:11

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
2025.07.09. 18:36

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35
Ezek is érdekelhetik