Gyász: elhunyt Nyers László, Dunaújváros első olimpikonja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.01.24. 15:38
Életének 79. évében elhunyt Nyers László Eb-bronzérmes birkózó, filmszínész. Ő volt a kétszeres olimpiai bajnok Kozma István állandó edzőpartnere, Dunaújváros első olimpikonja, és ő játszotta Kósa Ferenc Tízezer nap című filmjének egyik főszerepét.

Nyers László 1934. április 14-én született a Somogy megyei Nemesdéden földműves szülők gyermekeként. Nagykanizsán mozdonyvezetői vizsgát tett, majd a munka mellett birkózni kezdett. Amikor a világbajnok Gurics György, a válogatott edzője a Kohász birkózóinak a mestere is lett, elfogadta az invitálását, és 1965-ben Dunaújvárosba költözött. Legnagyobb sportsikereit már a Kohász versenyzőjeként érte el. 1965-ben Debrecenben szabadfogásban bajnok lett. 1968-ban a szkopjei szabadfogású Európa-bajnokságon bronzérmet nyert a +97 kg-os súlycsoportban, és ő volt a város első olimpikonja. 1968-ban Mexikóvárosban a szabadfogásban, nehézsúlyban indult, a második mérkőzésén azonban súlyosan megsérült, és visszalépésre kényszerült.

A különleges testméretekkel bíró versenyző volt a kétszeres olimpiai bajnok Kozma István állandó edzőpartnere. Más adottságai révén pedig filmszínész is lett. Négy magyar filmben szerepelt, mi több, Kósa Ferenc 1967-ban készült, legendás Tízezer nap című filmjében – Csere Mihály alakjában – főszerepet kapott. A hozzá közel állók azzal ugratták, hogy ő a „színészek között a legjobb birkózó, a birkózók között a legjobb színész”.

Nyers Lászlót hamvasztás után, később közlendő helyen és időpontban helyezik végső nyugalomra.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik