Asztalitenisz World Tour: Pergel a nyitó körben búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.06. 08:31
Pergel Szandra 4:0-ra kikapott a román Elizabeta Samarától az asztalitenisz World Tour-sorozat idei döntőjének első fordulójában, a kínai Hangcsouban, és így nem jutott a nyolcaddöntőbe.

A viadal honlapja szerint a budaörsi játékos, aki jelenleg 101. a világranglistán, a csütörtöki összecsapáson játszmáról játszmára javult, ám így sem tudta megnehezíteni a rangsor 18. helyén álló riválisának dolgát.

Pergel Szandra a nemzetközi szövetség euro-afrikai körversenyén nyújtott remek szereplésének köszönhetően állhatott asztalhoz a viadalon.

A vasárnapig tartó tornán hat számban – mindkét nemnél egyesben és párosban, valamint 21 éven aluli egyesben - hirdetnek győztest, az összdíjazás egymillió dollár. A női és férfi egyes győztese egyformán 104 ezer dollárt és egy autót kap sikeréért, de még a döntősök is 52 ezerrel és egy-egy gépkocsival távozhatnak.

ASZTALITENISZ WORLD TOUR, DÖNTŐ
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ, A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Elizabeta Samara (román)–Pergel Szandra 4:0 (6, 7, 7, 9)

 

Legfrissebb hírek

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56
Ezek is érdekelhetik