Lovassport: ausztrál, német és holland 1. hely a kaposvári vk-n

Vágólapra másolva!
2012.10.13. 19:59
Címkék
Ausztrál, német és holland győzelemmel folytatódott a díjlovagló Világkupa kaposvári fordulója, amelyen szombaton már nagy volt a tét, mivel csak a legjobbak jutottak a vasárnapi döntőbe.

A 13 ezer euró összdíjazású viadal nagy körének résztvevői a Nagydíj-feladattal folytatták szereplésüket. A 13 induló közül az ausztrál Aatley Lyndal szerezte meg az első helyet a tavalyi kaposvári Vk-győztes lengyel Katarzina Milczarek előtt. A magyar bajnok Komjáthy György a kilencedik helyen végzett.

A Nagydíj-speciál versenyszámban a kétszeres olimpiai bajnok német Heike Kemmer győzött, míg az Intermediaire I. feladatban holland siker született.

A Pannon Lovas Akadémián vasárnap 9 órától a zenés gyakorlatok következnek a programban, a délutáni Nagydíj-kűr legjobbjai pedig Világkupa-pontokkal gazdagodnak. Az eredményhirdetés előtt köszöntik a szervezők azokat a díjlovasokat, akik az elmúlt 24 évben versenyt nyertek Kaposváron. Az ünnepségre az örökös bajnok Dallos Gyula is hivatalos, aki a kilencvenes években nyolcszor szerezte meg az első helyet legendás lovával, Aktionnal.

DÍJLOVAGLÓ VK, KAPOSVÁR
Nagydíj (13)
1. Lyndal (ausztrál, Sandro Boy 9) 72.277
2. Milczarek (lengyel, Ekwador) 70.809
3. Fortmüller (kanadai, Orion) 69.723
...
9. Komjáthy György (Wolkenstern) 61.957
Nagydíj speciál (8)
1. Kemmer (német, Quantico) 67.851
2. Logutenkova (ukrán, Don Gregorius) 66.957
3. Jancarova (cseh, Athos 7) 65.298
Intermediaire I. feladat (12 induló)
1. Gottmer (holland, Ehrengold MJ) 70.658 százalék
2. Kosak (osztrák, Florentino) 70.184
3. Schumach (osztrák, Auheim's Rhaposario) 68.421

 

Legfrissebb hírek

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35

Lovassport: címvédés a cél a kettesfogathajtó vb-n

Egyéb egyéni
2025.08.13. 12:35

A magyar csapat 14. lett a díjugrató Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.18. 22:51
Ezek is érdekelhetik