Öttusa-vb: Kasza és a csapat második két szám után

Vágólapra másolva!
2011.09.11. 13:46
Címkék
Két szám után Kasza Róbert és a csapat is a második helyen áll a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon.

Az öt világbajnokot – köztük a 2009-ben aranyérmes Marosi Ádámot – felvonultató 36-os mezőnyben a magyarok közül csak a már kvótás Kasza Róbert vívott jól, aki holtversenyben harmadikként, 952 ponttal zárt. A többiek mind 900 pont alatt maradtak: az egyéni induló Tibolya Péter 856 ponttal a 11., Marosi 832 ponttal a 15., míg a junior-világbajnok Demeter Bence 784 ponttal a 23. helyen végzett az első számban – utóbbi mínuszban maradt, azaz többször kapott ki, mint győzött. A vetélytársak közül az oroszok remekeltek – a nézőnek kivezényelt kiskatonák nagy örömére –, az első négy közé három hazai öttusázó került, vezetett a kétszeres olimpiai bajnok Andrej Mojszejev, egyedüli 1000 pontosként (1024).

Az Olimpiai Csarnokkal szomszédos uszodában Kasza (2:02.49 p) ismét kitett magáért, ugyanannyi pontot (1332) gyűjtött, mint a jobb úszónak számító, de a vb előtt betegeskedő Marosi (2:02.39 p). Demeter 2:02.77 perc (1328 p) alatt tudta le a 200 métert, Tibolyának (2:09.88 p) meg kellett elégednie 1244 ponttal.

Két szám után Kaszát (2284) csak Mojszejev (2364) előzte meg, Marosi a 13. (2164), Demeter a 19. (2112), Tibolya a 22. (2100).

Csapatban a magyarokon kívül öt válogatott jutott teljes létszámban döntőbe. A bombaerős összeállítású orosz együttes – soraiban a címvédő Szergej Karjakinnal, a 2008-as világbajnok Ilja Frolovval és az idei Világkupa-döntőben második Alekszandr Leszunnal – 6688 ponttal vezet a 6560 pontos magyarok előtt.

Legfrissebb hírek

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
10 órája

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
17 órája

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Öttusa: megoperálták az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t

Egyéb egyéni
2025.07.03. 21:06

Gulyás Michelle nemcsak a vk-döntőt, az Eb-t is kihagyja

Egyéb egyéni
2025.07.01. 15:21

Öttusa: Gulyás Michelle megsérült, nem indul a hétvégi világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.06.30. 16:39
Ezek is érdekelhetik