London 2012: Walesben is készülhetnek a magyar súlyemelők

Vágólapra másolva!
2011.01.18. 11:37
A 2012-es londoni olimpiát megelőzően magyar súlyemelők is edzőtáborozhatnak Nagy-Britanniában, közelebbről az önálló walesi sportági szövetség vendégeként, Cardiffban „akklimatizálódhatnak" a jövő évi csúcsesemény előtt.

Ezt a lehetőséget azok a megbeszélések teremtették meg, amelyeket a magyar és a walesi súlyemelő-szövetség vezetői folytattak Budapesten az elmúlt napokban.

„Myrddin John elnök járt nálunk, ismerkedett a terveinkkel, s áttekintettük vele a sportágfejlesztési elképzeléseket – számolt be a látogatásról az MTI-nek Halász István, a Magyar Súlyemelő-szövetség (MSSZ) főtitkára. – Az együttműködésben számos lehetőség rejlik, már csak azért is, mert a 2012. évi nyári ötkarikás játékoknak otthont adó Nagy-Britannia egyik szövetségéről van szó."

A főtitkár elmondta, a walesi elnökkel a közös edzőtáborok mellett arról is tárgyaltak, hogy az ottani válogatottak is elindulnak azon a magyarországi nemzetközi viadalon, amelyet az október közepi országos bajnoksághoz igazítva készül az MSSZ megrendezni.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03
Ezek is érdekelhetik