
Mutina 400 méteres gyorsúszásban végzett az élen 4:01.25-ös idővel, míg Kapás Boglárka 4:03.42-vel a negyedik lett ebben a számban.
| „Tudtam, hogy Schreuder nem jó mellen, de amit pillangón és háton tud, az félelmetes. Jól el is ment mellettem, kénytelen voltam még inkább begyújtani a rakétákat. Jó kis döntő volt" – mondta Verrasztó Evelyn a 100 méter vegyes döntője után.
Egy bronzéremmel is gazdagodott a magyar küldöttség Eindhovenben a szombati napon.
„Abszolút elégedett vagyok, életem első felnőttvilágversenye ez az Európa-bajnokság. Tetszik a légkör, a körítés, most meg már még inkább, hiszen itt egy bronzérem a kezemben! Megjavítottam a legjobbamat, dobogóra álltam, mi mást kívánhatnék" – vélekedett a férfi 200 méter pillangón harmadik Biczó Bence. |
„Azt hiszem, most igazán elmondhatom, hogy sikerült precízen végrehajtani mindazt, amit a döntő előtt az edzőimmel megbeszéltünk. Végig tudtam, mi a dolgom, s nagyon örülök, hogy ez most aranyérmet ért Eindhovenben. Ráadásul megjavítottam az egyéni legjobbamat, mert tavaly, a szuperdresszes időszakban nem nagyon ment nekem a négyszáz" – nyilatkozta Mutina Ágnes a Nemzeti Sport helyszínen tartózkodó tudósítójának.
Az 1500 méteres gyorsúszás második, délutáni futamában heten voltak gyorsabbak a délelőtt úszó Zámbó Balázsnál, aki így összesítésben a 11. helyen végzett az eindhoveni rövid pályás úszó Eb-n. Az aranyérmet az olasz Federico Colbertaldo szerezte meg.Aztán nem sokkal később újabb aranyéremnek örülhettünk: Verrasztó Evelyn nyerte meg a 100 méter vegyes úszást.
A magyar versenyző egészen az utolsó fordulóig hátrányban volt az élen haladókkal szemben, ám az utolsó 25 méteren nagyon nagyot úszott, s ezzel megszerezte saját maga második aranyérmét az Európa-bajnokságon. A magyar küldöttség pedig ötödik eindhoveni győzelmét gyűjtötte be.
A következő számban egy bronzéremmel bővült a magyar csapat éremkollekciója.
Biczó Bence hatalmasat úszott férfi 200 méter pillangón, végig versenyben volt az első helyért. Végül a benyúlás után harmadik lett.
A pénteken 400 m vegyesen győztes Verrasztó Dávid hetedikként, 1:55.24-es idővel biztosította helyét a nyolcas fináléban.
| NŐI 400 M GYORS | |
| 1. MUTINA ÁGNES | 4:01.25 p |
| 2. Melanie Costa Schmid (spanyol) | 4:02.26 |
| 3. Grainne Murphy (ír) | 4:02.86 |
| 4. KAPÁS BOGLÁRKA | 4:03.42 |
| FÉRFI 1500 M GYORS | |
| 1. Federico Colbertaldo (olasz) | 14:35.36 |
| 2. Szerhij Frolov (ukrán) | 14:42.01 |
| 3. Job Kienhuis (holland) | 14:42.39 |
| ... | |
| 11. ZÁMBÓ BALÁZS | 15:18.21 |
| NŐI 100 M VEGYES | |
| 1. VERRASZTÓ EVELYN (magyar) | 59.53 |
| 2. Hinkelien Schreuder (holland) | 59.57 |
| 3. Theresa Michalak (német) | 59.85 |
| FÉRFI 200 M PILLANGÓ | |
| 1. Dinko Djukic (osztrák) | 1:53.35 |
| 2. Tim Wallburger (német) | 1:53.71 |
| 3. BICZÓ BENCE (magyar) | 1:53.75 |
| ... | |
| 7. Verrasztó Dávid | 1:55.24 |
| FÉRFI 100 M GYORS | |
| 1. Danyill Izotov (orosz) | 46.56 |
| 2. Jevgenyij Lagunov (orosz) | 46.60 |
| 3. Luca Dotto (olasz) | 47.09 |
| FÉRFI 50 M MELL | |
| 1. Robin van Aggele (holland) | 26.44 |
| 2. Aleksander Hetland (norvég) | 26.56 |
| 3. Fabio Scozzoli (olasz) | 26.68 |
| NŐI 50 M HÁT | |
| 1. Sanja Jovanovic (horvát) | 27.10 |
| 2. Elena Gemo (olasz) | 27.13 |
| 3. Simona Baumtrova (cseh) | 27.30 |
| NŐI 4x50 VEGYES VÁLTÓ | |
| 1. Hollandia | 1:44.98 |
| 2. Németország | 1:47.70 |
| 3. Olaszország | 1:49.56 |

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra



