Létesítményhelyzet: 2024-2025-re érhető el az európai szint

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.25. 11:58
Címkék
Az egyszerűség és a hatékonyság jegyében állította össze a Nemzeti Sportlétesítmény-fejlesztési Stratégiát a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége – hangzott el a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tompa Andor elnök az anyag bemutatása alkalmából rendezett eseményen elmondta, 2001 óta dolgoznak a javaslaton, amelyet mára sikerült olyan formában összeállítani, hogy az prezentálható legyen az államirányítás felé is.

„Számításaink szerint 2024–2025-re lehet eljutni arra a szintre, hogy az ország sportlétesítményei korszerűek legyenek, és megfeleljenek az európai normáknak – fogalmazott Tompa. – Ehhez természetesen szükség van arra is, hogy a mindenkori kormány pénzt különítsen el erre a célra.”

Az elnök hozzátette, a szervezet véleménye az, hogy az államnak csak egy bizonyos szintig kell részt vennie a fejlesztésekben, a regionális beruházásokban már az önkormányzatoknak kell szerepet vállalniuk.

„Sajnos még mindig nem tudjuk pontosan, hány sportlétesítmény van összesen Magyarországon, ezt nagyon nehéz megállapítani – mondta Tompa. – De az általunk készített javaslatban csak azt fogalmaztuk meg, hogy miképpen, milyen módon lenne célszerű korszerűsíteni a sportlétesítményeket, az óvodai sportpályáktól egészen az olimpiai központokig vagy a Puskás Ferenc Stadionig.”

Tompa Andor hozzátette, az Országgyűlés sport és turizmus bizottsága, a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a sportért felelős államtitkárság is támogatja az elképzelést, és további egyeztetésekre, tárgyalásokra kerül majd sor.

Legfrissebb hírek

A rossz idő sem szegte kedvét a sportolni vágyó fiataloknak az EFOTT-on

Egyéb egyéni
2025.07.12. 11:56

Miért alapvető a regeneráció, ha a sportban is fejlődni akarsz?

Egyéb csapat
2025.06.30. 11:20

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján

Egyéb egyéni
2025.06.14. 14:44

Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Csupasport
2025.06.11. 11:08

Mitől lesz egy meccs valódi élmény?

Egyéb egyéni
2024.12.09. 00:00

Sport, üzlet és tudomány: egyre keresettebbek a menedzserek a munkaerőpiacon

Egyéb egyéni
2024.11.28. 12:16

Ma már nem tudna sport nélkül élni a népszerű amerikai színésznő

Csupasport
2024.11.05. 17:39

Nemzeti Sportrádió – Hajrá, magyarok!

Magyar válogatott
2024.06.14. 15:16
Ezek is érdekelhetik