Cselgáncs-vb: tizenöt magyar Tokióban, sérült hiányzók

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 12:45
Tizenöten képviselik a magyar színeket jövő csütörtöktől hétfőig a tokiói olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon, miután az éremesélyes Csernoviczki Éva (48 kg) és Bor Barna (+100 kg) sérülés miatt nem indulhat.

Az esemény csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Nagy György, a Magyar Judo Szövetség főtitkára kijelentette: London és Rio de Janeiro mellett Budapest is pályázik a 2013-as vb rendezésére, amelyről a távol-keleti világbajnokság alatt születik döntés.

„A két olimpiai helyszín mellett is lehet esélyünk, bízunk benne, hogy a nemzetközi szövetség tagországai mellénk állnak – mondta a főtitkár, majd a tokiói esemény kapcsán leszögezte: – A dzsúdó történetében először súlycsoportonként két versenyző indulhat el, így egyes kategóriákban 80 fős mezőny várható, összesen pedig 101 országból 843-an lépnek tatamira. A magunk részéről kihagyjuk az akklimatizálódást, azaz minden résztvevőnk a vb előtti napon érkezik a helyszínre, így nem kell küszködni az átállással.”

Csernoviczki Csaba szakágvezető kifejtette: két érmet vár a Japánban sorra kerülő tornától, s legnagyobb esélyesként a 70 kg-osok között – a sportág történetében első magyarként – ranglistavezető Mészáros Anett lép tatamira.

„A sérültek mellett Maros Barbara sem tart velünk, mert ő még a juniorkorcsoport versenyeire koncentrál” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón megjelent a magyar cselgáncssport új büszkesége, a Szingapúrban nemrég véget érő ifjúsági olimpián bronzérmes Tóth Krisztán is.

 

A TOKIÓI CSELGÁNCS-VB PROGRAMJA A MAGYAR INDULÓKKAL
SZEPTEMBER 9., CSÜTÖRTÖK
FÉRFIAK: 100 kg (Hadfi Dániel, Farkas Bálint), +100 kg
NŐK: 78 kg (Joó Abigél), +78 kg
 
SZEPTEMBER 10., PÉNTEK
FÉRFIAK: 81 kg (ifj. Nagysolymosi Sándor, Csoknyai László), 90 kg (Ledényi Levente, Madarász Tamás)
NŐK: 70 kg (Mészáros Anett)
 
SZEPTEMBER 11., SZOMBAT
FÉRFIAK: 73 kg (Ungvári Attila, Taraba Sándor)
NŐK: 57 kg (Karakas Hedvig), 63 kg (Gáspár Eszter)
 
SZEPTEMBER 12., VASÁRNAP
FÉRFIAK: 60 kg (Burján László), 66 kg (Ungvári Miklós, Gorjanácz Zsolt)
NŐK: 48 kg, 52 kg
 
SZEPTEMBER 13., HÉTFŐ
FÉRFIAK: nyílt kategória
NŐK: nyílt kategória

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik