Torna: kialakult a női Eb-csapat, a junioroknál az ifjúsági olimpia is tét

Vágólapra másolva!
2010.04.14. 17:36
Kihirdették az április 28-án, Birminghamben kezdődő női tornász Európa-bajnokságra utazó magyar csapatot: Divéky Luca, Lónai Hajnalka, Szabadfy Szilvia, Csillag Tünde és Tóth Renáta indul a kontinensviadalon.

Az Eb-n a férfiakhoz hasonlóan csapatban, illetve egyéniben szerenként hirdetnek eredményt. Az öt versenyző közül szerenként három indul, és mindhárom eredménye beleszámít a csapatösszesítésbe. Draskóczy Imre vezetőedző rövidesen kihirdeti, hogy melyik szeren, kire számít. Gombás Laura továbbra is sérült, térdműtét vár rá, míg a korábban sérült, olimpikon Böczögő Dorina már jobban van.

A női junior csapatot a junior Eb-n Mitykó Bianka Szabina, Jelenics Dorina, Lukácsi Lilla, Al-Salty Dária és Rédl Roxána alkotja, a férfiaknál Makra László, Vágner Levente, Tóth Levente, Selmeczi Bánk és Tóth Levente indul a megmérettetésen.

A férfi junior kontinensviadalt, a felnőtt férfiével azonos időben rendezik Birmighamben. A junioroknál a selejtező alapján hirdetnek csapateredmény, itt szerenként 5 versenyző indulhat, de csak három eredménye számít, továbbá egyéniben összetett és szerenkénti finálékra is sor kerül.

A juniorok számára külön jelentőséggel bír a viadal, hiszen itt kvalifikálhatják magukat az augusztus 14-én kezdődő szingapúri ifjúsági olimpiára. Az összetett alapján Európából a legjobb 14 férfi, illetve női versenyző kap kvótát, de országonként csak egy versenyző. A nőknél Mitykó Bianka Szabina és Rédl Roxána, a férfiaknál Makra László, Vágner Levente és Selmeczi Bánk próbál kvalifikációt szerezni.       

A női válogatott április 23-ig Tatán készül, 24-én utazik a kontinensviadalra és május 3-án érkezik haza.

Legfrissebb hírek

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38
Ezek is érdekelhetik