Lósport: apróbb izgalmak után újrapatkolták Overdose-t

Vágólapra másolva!
2010.04.22. 18:52
Ma délben újrapatkolták Overdose-t, bár kicsit izgultak, el tud-e indulni a kovács Londonból Berlinbe, a vulkáni hamu okozta légiközlekedési káoszban. Mikóczy Zoltán arról is beszélt a PannoniaOverdose.hu-nak, hol tart Overdose felkészítése, és milyen felhozó-versenyben gondolkodik a menedzsment.

„A várakozásoknak megfelelően, komplikációktól mentesen zajlott a mai patkolás, miután eltelt az az idő – öt hét –, ami után egy váltás patkót igényel a ló. Az elülső lábaira ragasztott, a hátsókra szögelt alumíniumpatkókat kapott. Egy kicsit izgultunk, mert az utolsó pillanatig kétséges volt, Berlinbe ér-e a kovács, hiszen a vulkáni hamu okozta légiközlekedési káoszban elég bizonytalanul indultak a repülőjáratok, de szerencsére befutott. Jelenleg Overdose élénk vágtamunkát végez. Lassan felkészülése utolsó stádiumába érkezünk" – mondta Mikóczy.

„Arról már korábban letettünk, hogy egy erős versenyben indítsuk először ilyen hosszú kihagyást követően. Inkább egy önbizalom növelő könnyű versenyt keresünk a számára, ez már eldőlt. Ebben a legmeghatározóbb a pálya felülete és a verseny időpontja. Minél puhább és rugalmasabb legyen a talaja, semmiképpen nem szabad engedni, hogy első versenyét kemény felületen fussa. A legnagyobb valószínűséggel valamelyik német pályát fogjuk választani, mert így több helyszín és verseny közül választhatunk, ahová a versenykiírásnak megfelelve gond nélkül befér a ló" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2025.07.07. 07:24

Oriental Star nyerte meg a 103. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.06. 19:27

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Kilenc induló a szombati Magyar Ügető Derbyn és tizenhárom a vasárnapi Magyar Galopp Derbyn

Egyéb egyéni
2025.07.01. 14:47

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56
Ezek is érdekelhetik