Tragédia: 26 évesen, autóbalesetben elhunyt Perge Ilona cselgáncsozó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.01. 10:38
Autóbalesetben elhunyt vasárnap este Perge Ilona világkupagyőztes, volt válogatott cselgáncsozó.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint a 26 éves egykori sportoló autójával frontálisan ütközött egy személygépkocsival Kecskemét határában a 44-es főúton.

„Incike kétezer-nyolcas visszavonulásáig hét éven át dolgozott az irányításom alatt – mondta az MTI-nek hétfőn Nagysolymosi Sándor kecskeméti klubedző, volt férfi szakágvezető. – Nagyszerű versenyző volt, a sportpályafutása után hivatásos katonának állt, tegnap épp a hódmezővásárhelyi laktanyába tartott, amikor bekövetkezett a tragédia. Nem találok szavakat."

A 48 és 52 kg-ban versenyző Perge Ilona 2006-ban megnyerte a moszkvai szuper A-kategóriás világkupa-viadalt, a 2005-ös debreceni csapat Európa-bajnokságon tagja volt a harmadik helyen végző válogatottnak, ezen kívül U23-as Eb-ken két bronzérmet szerzett, ifjúsági Európa-bajnok volt, a hazai ob-ken pedig hat érmet – közte négy aranyat – gyűjtött.

Legfrissebb hírek

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57

Gyász: 114 évesen elhunyt a világ legidősebb maratoni futója, a „Turbános Tornádó”

Egyéb egyéni
2025.07.17. 14:17
Ezek is érdekelhetik