Kovács István Romániában, Csák József Indiában lesz szakmai főnök

Ha a vízilabdázásban dolgozó emblematikus szakemberek névsorán végigfutunk, egyetlen olyan névvel találkozunk, akire azt mondhatjuk, hogy sztáredző létére nem itthon dolgozik. Kovács eredménysora még a magyar edzői stábban is párját ritkítja: az Újpesttel négy, a Honvéddal hat bajnoki címet nyert, emellett kétszeres Euroliga- és kétszeres LEN-kupa-győztes.

A szakember január közepétől a román válogatott szövetségi kapitánya. Négyéves szerződést kötött, ezzel párhuzamosan 2009-től a Szolnok férficsapatának szakmai igazgatója. Kováccsal kapcsolatban egyetlen kérdés vetődik fel: miért Romániát, miért nem valamelyik magyar együttest választotta?
– Nagyon egyszerű: mivel tavaly augusztus elején eldőlt, hogy Szolnokon én felelek a szakmai munkáért, egyértelművé vált, hogy magyar csapat kispadjára nem ülhetek le. A román válogatott pedig adta magát – nyilatkozta az NS Online érdeklődésére Kovács István.

– Hogyan? Mi adta az ötletet, hogy oda szerződjön?
– Még a málagai Európa-bajnokságon kerestek meg a román szövetség vezetői, és én odaadtam nekik a szakmai önéletrajzomat. Ez nem jelent semmit, gondoltam, aztán az ősszel jelentkeztek, és megállapodtunk.

– A válogatott még az olimpia előtt állt, nem fordult meg a fejében, hogy Peking után akár szövetségi kapitány is lehet?
– Amikor átadtam a szakmai önéletrajzomat, ez meg sem fordult a fejemben.

– Kemény Dénes három aranyéremmel a háta mögött is gondolkodási időt kért, hogy eldöntse, folytatja-e, ráadásul a málagai Eb idején még nem volt biztos az olimpiai győzelem. Ön pedig az egyik legeredményesebb klubedző. Innen vezethet út a válogatotthoz, nem?
– Azon a véleményen voltam, ha a válogatott megnyeri az olimpiát, nincs szükség váltásra. És én nyolcvan százalék esélyt adtam a sikerre. Tehát nem foglalkoztam azzal, hogy a válogatott szövetségi kapitánya legyek. Egy tréner különben sem mondhatja, hogy csak válogatottnál tevékenykedik. Nem derogál lentebb dolgozni. Az Újpest után például a Spartacushoz mentem. Tulajdonképpen szerencsém volt, hogy jött a román ajánlat.

– Beiktatásakor a román szövetség elnöke azt mondta: a legfontosabb, hogy a világ egyik legnevesebb edzője igent mondott. Akkor azért nem csupán a szerencse döntött?
– Természetesen ismert vagyok a szakmában, és ilyenkor még le is káderezik az embert. Jólesik, amit mondott, de azért úgy viccesen megjegyezném: mondja azt, hogy a világ egyik legrosszabb edzőjét szerezték meg?

– A szövetség első embere, George Gaita szókimondó ember, azt is említette, úgy intézte, csak a szerződés megkötése után lássa a Floreasca uszodát, mert ha előbb látja a létesítményt, utána nem biztos, hogy aláír...
– Ez legenda. El tudja képzelni, hogy korábban nem jártam ebben a bukaresti uszodában? De azt mondom, ez van. Nagyváradon, ahol sokat dolgozom a csapattal, jók a feltételek, s ha megvalósulnak a magyarországi edzőtáborozások, ahogyan terveztem, elégedett leszek. Mert azzal azért tisztában kell lenni, hogy a szomszédban kevesebb pénz jut a vízilabdára.

– Milyen eredménnyel lenne elégedett?
– A nyári római vébén a hetedik hely a cél, és kijutni a londoni olimpiára. Nekem azért van egy titkos tervem is. Valamilyen nagy világversenyen érmet nyerni a románokkal, és tartósan az európai elit legjobb hat együttese közé tartozni velük. Ha belegondolunk, Jugoszlávia felbomlása után ez nem kis feladat. Ha már az előbb kétszer is az elnököt idézte: azt hallotta, hogy az elvárásaival kapcsolatban mit nyilatkozott? „Minek hozzak ide külföldi edzőt, ha minden marad a régiben?!” Ebből is látszik, hogy akarnak valamit.

– Ön is. Azt nyilatkozta, nem elsősorban a pénz motiválja, hanem ki szeretne juttatni egy válogatottat az olimpiára. Milyen pénznemben kapja a fizetését, forintban, lejben vagy euróban?
– Amilyenben akarom, de egy részét lejben, mert azt kértem, a költségeket építsék be a fizetésembe, hogy ne kelljen számláznom.

– Ki is kell költöznie?
– Az első időszakban nem kellett, mert Nagyváradon volt az összetartás, de a világligában februárban Montenegróval játszunk, s előtte egy hét edzőtáborozást tartunk Bukarestben. Bajnoki meccseket is látogatok. Bukarestben lakást és autót kapok, Nagyváradra viszont a saját gépkocsimmal járok.

---

Haldokolnak a magyar klubok

Csák József esete több vonatkozásban is merőben eltér a témakörben felsorolt edzőkétől. A barcelonai olimpián ezüstérmet szerző cselgáncsozó még nem dolgozott külföldön, de már csak a szignó hiányzik a szerződéséről ahhoz, hogy az indiai válogatott szövetségi kapitánya legyen.

Csák legalább két évre tervezhet Indiában, ilyen hosszú időszakra idehaza cselgáncsedzőként valószínűleg nem tehetné. 2000-ben fejezte be aktív pályafutását, majd rögtön edzősködni kezdett szűkebb pátriájában, Újpesten, 2003-tól 2006-ig volt a szövetség főtitkára, ezt követően pedig 2008-ig a női válogatott szövetségi kapitánya.

– Mit szól a szakma ahhoz, hogy külföldre szerződik?
– Van, aki őszintén örül, van, aki nem, de hát mindenkinek vannak irigyei. Az biztos, hogy Újpesten sajnálják, hogy elmegyek.

– Jó edzőnek tartja magát?
– Erre most én válaszoljak? Azt hiszem, a tanítványaim szerint az vagyok.

– Csak azért kérdeztem, mert értelemszerű, hogy jó edző kap ajánlatot.
– Ezt azért nem tudom megmondani, mert nem pályáztam. Tóth László, a szövetség elnöke szólt, hogy az indiai válogatotthoz kapitányt keresnek.

– Mondjon egy indiai dzsúdóst!
– Egyet sem tudok mondani. Gondolom, éppen azért hívnak ki, mert fejlődő sportágról van szó, s az előrelépéshez külföldi szakemberek segítségét is igénybe szeretnék venni, mint például Kínában az olimpia előtt. Nagy kihívásnak tartom.

– A magyar cselgáncs Barcelona óta nem nyert olimpiai aranyat, pedig mindig voltak, vannak tehetségeink. Nem lenne nagyobb kihívás azért folytatni, hogy Kovács Antal mellett dzsúdóban legyen még olimpiai bajnokunk?
– Ez nem egészen így van. Mert jól hangzik, amit mond, csak ez a piramis csúcsa. Ahhoz, hogy továbbra is legyenek esélyesek, utánpótlás kell. Márpedig az állami támogatás csak a felnőtteknek jár, alsóbb szinten nincs pénz. A gazdasági helyzet miatt a klubok is haldokolnak.

– Magyarországon meg lehet élni az edzőségből?
– Nem nagyon.

– Akkor tulajdonképpen menekül Indiába?
– Ha nem mennék ki, lehet, hogy más munkát kellene keresnem. Így a dzsúdóból el tudom tartani a családom. Két gyerekem van.