Asztalitenisz: öt magyar jutott a 32 közé az idei első Pro Tour-viadalon

Vágólapra másolva!
2009.01.16. 01:29
Címkék
Egyesben öt magyar játékos „élte túl” a 64-es főtábla első fordulóját az asztaliteniszezők idei első Pro Tour-versenyén, a szlovéniai Velenjében.
A viadal honlapja szerint a nőknél Lovas Petra, Tóth Krisztina, Póta Georgina és a selejtezőből indult Pergel Szandra vette sikerrel a nyitókört, amely Li Bin, Kertai Rita és Ambrus Krisztina számára a végállomást jelentette. Lovas rendkívül szoros küzdelemben, a döntő szettben meccslabdát hárítva verte meg a szerb színekben versenyző Fehér Gabriellát.A férfiaknál egyedül Nagy Krisztián készülhet a csütörtök esti folytatásra, Kosiba Dániel és Kriston Dániel kiesett.Párosban a Tóth, Póta és a Lovas, Pergel duó egyformán a legjobb nyolc között jár.A nőknél egyesben 18:30-tól rendezik a második kört, párosban pénteken folytatódik a küzdelem, míg férfi egyesben 20 órától kerül sor a következő fordulóra.

ASZTALITENISZ PRO-TOUR, VELENJE

1. FORDULÓ
NŐK
EGYES (a 32 közé jutásért)
Tóth–Durak (horvát) 4–0
Póta–Mihajlova (orosz) 4–2
Lovas–Fehér (szerbiai) 4–3
Pergel–Tomazini (szlovén) 4–0
Vik. Pavlovics (fehérorosz)–Li Bin 4–1
Dzsun (dél-koreai)–Kertai 4–1
Liu Jia (osztrák)–Ambrus 4–0

PÁROS (a 8 közé jutásért)
Tóth, Póta–Prohorova, Tyihomirova (orosz) 4–2
Lovas, Pergel–Creemers, Nouwen (holland) 4–1

FÉRFIAK
EGYES (a 32 közé jutásért)
Nagy–Leung (hongkongi) 4–0
Karakasevic (szerb)–Kosiba 4–0
Keinath (szlovák)–Kriston 4–1

ASZTALITENISZ PRO-TOUR, VELENJE

1. FORDULÓ
NŐK
EGYES (a 32 közé jutásért)
Tóth–Durak (horvát) 4–0
Póta–Mihajlova (orosz) 4–2
Lovas–Fehér (szerbiai) 4–3
Pergel–Tomazini (szlovén) 4–0
Vik. Pavlovics (fehérorosz)–Li Bin 4–1
Dzsun (dél-koreai)–Kertai 4–1
Liu Jia (osztrák)–Ambrus 4–0

PÁROS (a 8 közé jutásért)
Tóth, Póta–Prohorova, Tyihomirova (orosz) 4–2
Lovas, Pergel–Creemers, Nouwen (holland) 4–1

FÉRFIAK
EGYES (a 32 közé jutásért)
Nagy–Leung (hongkongi) 4–0
Karakasevic (szerb)–Kosiba 4–0
Keinath (szlovák)–Kriston 4–1
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Nagy Krisztián is továbjutott Velenjében

Egyéb egyéni
2009.01.16. 01:29

Asztalitenisz Pro Tour, Kuvaitváros: búcsúztak a magyarok

Egyéb egyéni
2008.03.14. 23:31

Asztalitenisz, Pro Tour: Póta is kiesett, Pázsyék elődöntősök

Egyéb egyéni
2008.01.18. 16:41

Asztalitenisz, Pro Tour, Velenje: már csak két magyar versenyben

Egyéb egyéni
2008.01.17. 18:22

Asztalitenisz Pro Tour, Stockholm: Tóth Krisztina újabb sikere

Egyéb egyéni
2007.11.16. 23:32

Asztalitenisz, Pro Tour, Stockholm: Póta Georgina kiesett

Egyéb egyéni
2007.11.16. 23:32

Asztalitenisz Pro Tour, Bréma: egyesben négy magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
2007.11.08. 23:29

Asztalitenisz Pro Tour, Toulouse: nincs magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
2007.11.01. 23:13
Ezek is érdekelhetik