Major József nagy dobásra készül a sportág szülőhazájában

– Hogyan kerültél kapcsolatba a triatlonnal, majd az ironman versenyekkel?
– Abonyban, szülővárosomban 1989-ben édesanyám ösztönzésére kezdtem el edzésekre járni. Sokat futottunk és kerékpároztunk, valamint nyáron, amikor volt lehetőség, megtanultam úszni is. Innentől kezdve már nem volt visszaút, az életemmé vált a sport, de mindenekelőtt a duatlon és a triatlon.

– Éppen Hawaii-on vagy, ahol október 11-én az ironman világbajnokságon állsz rajthoz. Mi a célod, hányadik helyen szeretnél végezni a 2000 fős mezőnyben?
– Tavaly először vettem részt a vébén, akkor még csak „kóstolgattam” a helyet, a körülményeket és a versenyzőtársakat. A huszonkettedik helyen értem célba, amivel nagyon elégedett voltam. Az idén top húszas helyezés megszerzése a cél. Gyakorlatilag még fiatalnak számítok az ironman sportban, itt optimális esetben 33-35 éves korukban érnek csúcsra a versenyzők, és átlagosan 40-45 között hagyják abba. Ha reálisan nézzük, én 2010-ben szeretnék mindenképpen a top tízbe, illetve dobogó közelébe kerülni.

– Hogyan zajlik a kvalifikáció egy ilyen világversenyre, jelen esetben a vébére?
– Most sokan azt gondolhatnák, hogy az első húszba kerülni nem nagy cél. De igen. A világbajnokságon minden induló mintegy 2000 fő csak úgy állhat rajthoz, ha kvótát szerez. Ezt 20-25 versenyen teheti meg. Ezeknek körülbelül a felét rendezik meg Amerikában, a többit pedig a többi kontinensen. Nekem az idei év első felében az április közepén megrendezett Arizona Ironmanen sikerült nyernem, ami automatikusan indulási jogot jelentett.

– Milyen most az időjárás? Nehezebb körülmények között kell versenyezned, mint amihez hozzá vagy szokva?
– Nagyon párás és meleg az idő. Kint a pályán, a lávasivatag közepén, ahol az aszfalt nyomja föl a meleget, olykor a 40 Celsius-fokot is eléri. A legnagyobb nehézséget azonban a nagyon erős szél okozza. Ezt leszámítva a szigetnek ezen a felén mindig nagyon jó az idő, sohasem esik az eső. Az a szerencsém, hogy én jobban szeretem és jól bírom a meleget, így nekem kedvez az itteni klíma. Remélem, a versenyen sem lesz vele gond, ezen nagyon sok múlik.

– Ki a személyes példaképed a sportban? Nem feltétlenül kell triatlonistát választani…
– Nincsenek igazán példaképeim, mert úgy gondolom, mindent el tud érni az ember, amit szeretne. De a triatlonban régóta felnézek a két éve visszavonult kanadai Peter Reidre, aki többször nyert itt Hawaii-on és nagyon szimpatikus versenyző. Emellett nagyon tisztelem azokat, akik a mindennapi munka mellett űzik ezt a sportot.

– A három szám közül melyik a kedvenced, és melyik az, amelyik a legkevésbé áll közel hozzád?
– Mivel fiatal koromban nem volt lehetőségem úszni, így az a leggyengébb számom. Ha a nemzetközi mezőnyhöz hasonlítom magam, akkor kerékpárban az erős átlagot képviselem, míg futásban az ironmanes mezőny legjobbjai közé sorolnak. De ezektől függetlenül mind a három számot nagyon szeretem, ami szükséges is, mivel nem szabad elhanyagolni egyiket sem.


– Mi a véleményed a sportvilágot behálózó, újabb és újabb doppingesetekről?
– Mivel ez manapság nagyon aktuális kérdés, így ismerőseimmel mi is sokat beszélgetünk erről. A véleményem az, hogy az ember nagyon jó eredményekre képes szerek nélkül, ezt a saját példám is igazolja. De amikor már a sport hátterében nagyszabású üzleti érdekek húzódnak meg, bármi előfordulhat. Ezért biztos, hogy vannak sportágak, ahol dopping nélkül nem rúghat labdába senki, de bízom benne, hogy a triatlon még nem tartozik ezek közé.